Március végén jöhet az Office for iPad

Jövő héten, egy San Francisco-i sajtótájékoztatón jelentheti be a Microsoft a régen várt Office for iPad szoftvercsomagot. A Reuters hírügynökség és a ZDNet microsoftos szakírója, Mary Jo Foley is úgy értesült, hogy az új vezérigazgató, Satya Nadella első nagyobb nyilvános szereplése egyben a népszerű irodai programcsomag Apple-tabletekre való debütálása is lesz. A redmondi vállalat egyelőre nem kommentálta a hírt, a meghívóban pedig csak annyi áll, hogy Nadella „a felhő és a mobil számítástechnika összekapcsolódásáról” fog beszélni.

A Miramar kódnéven futó ipades Office és a Gemini kódnevű, érintőképernyős irányításra optimalizált Windows 8.1-es Office fejlesztése párhuzamosan folyik, a korábban kiszivárgott információk alapján azonban úgy tűnt, hogy az ipades verzió csak a windowsos után, 2014 második felében fog megjelenni. Foley egyik forrása azonban azt állítja, hogy Steve Ballmer tavaly év végén „leokézta” az eredeti ütemterv módosítását, és beleegyezett, hogy az Office for iPadet azonnal elkészülte után, akár még a Windows 8.1-es változat előtt piacra dobják. A döntés mögött józan üzleti érdek húzódhat, az Apple tabletjeiből ugyanis mára már több mint 200 millió fogyott, a Reuters által megkérdezett elemzők szerint pedig a Microsoft mintegy évi 2,5 milliárd dolláros bevételtől esik el, ha továbbra is mellőzi az iPadet, mint Office platformot.

Satya Nadella
Satya Nadella

Az Office for iPad várhatóan a Wordöt, Excelt, PowerPointot és a tegnap ingyenessé tett OneNote-ot fogja tartalmazni, és valószínűleg az Apple Store-ból lehet majd letölteni – viszont könnyen lehet, hogy az Office Mobile for iPhone-hoz hasonlóan Office 365 előfizetés kell majd a használatához.

A jövő hét csütörtöki sajtótájékoztatót a Microsoft élőben is közvetíteni fogja, de a megtekintéshez szükséges linket még nem adták meg.

Azóta történt

  • Megjelent az Office for iPad

    A programcsomag legújabb verzióját iPadre szabott, de a microsoftos dizájnelemeket megőrző köntösbe bújtatták. Az alapverzió ingyenes, de ha valaki alkotásra is szeretné használni, nem ússza meg egy Office 365 előfizetés nélkül.

  • Jóval többet vártak az iPad-eladásoktól

    Jó negyedévet zárt az Apple, de a táblagépeik nem fogytak igazán. Tim Cook szerint a Microsoftnak már korábban el kellett volna készítenie az Office for iPadet.

Előzmények

  • A Windows 8.1 with Bing csak a gyártók kezét köti meg

    Kiszivárgott belső dokumentáció alapján nem ingyenes, csak olcsó licencről van szó. Az alapértelmezett kereső a Bing lenne, amit az OEM-partnerek nem, a felhasználók viszont átállíthatnak.

  • 200 millión túl a Windows 8

    Bár az értékesítés üteme a kezdeti lendület után jelentősen lassult, a Windows 7 pedig nagyságrendekkel jobban teljesített, ez a szám nem tartalmazza a vállalatok által vásárolt mennyiségi licenceket.