Megfulladunk a spamáradatban


Az elektronikus üzenetváltás biztonságosságával foglalkozó vállalkozás, a Postini jelentése szerint 2006 decemberében újabb csúcsot döntött az e-mailekben küldött spamek száma. Munkájuk során az elmúlt hónapban a 25 milliárd spamet blokkoltak, melyeket a szolgáltatást igénybe vevő 36 ezer felhasználó címére küldtek, s ez 144 százalékos növekedés a 2005-ös év hasonló időszakához képest. A valódi levelek és a levélszemét aránya is decemberben volt a legrosszabb, e hónapban a beérkező levelek 94 százaléka spam volt.

Daniel Druker, a Postini vezetője a szerdai közleményben aggodalmainak adott hangot, mert véleménye szerint az ilyen mértékű spamáradat már veszélyezteti magának az elektronikus levelezésnek a létét, hiszen a szemét elleni küzdelem a felhasználók óriási energiáit köti le. Ha egy alkalmazott – írja Druker – naponta 15 percet tölt a spamek kiválogatásával és törlésével, akkor az évente fejenként 3200 dollárba kerül vállalatának, s ha ezt világméretekben nézzük, akkor az tízmilliárd dolláros nagyságrendű kárt jelent a gazdaságnak. (Hogy ezt hogyan számolta ki, arról nem mesél. Meg kell jegyeznünk, hogy ez az aggodalom nem hangzik igazán őszintén egy olyan vállalkozás vezetőjétől, aki a spamek elleni védekezésből él…)

A közleményben Druker a spamek számának további növekedését jósolja 2007-re, különösképpen a szélessávú kapcsolatok terjedésének köszönhetően, mert egyre könnyebb és népszerűbb az úgynevezett botnet hálózatok létrehozása, amikor a támadók feltört gépek összekapcsolt rendszerét használják a spamek továbbítására.

Azóta történt

Előzmények