Meghackelték a Tindert, rég nevettünk ennyit

A Tinder egy párkereső alkalmazás, ahol néhány fénykép és (jobb esetben) pár soros bemutatkozás alapján lehet arról dönteni, hogy meg kívánjuk-e ismerni a másik felet. Beszélgetni azonban csak akkor lehet, ha a leendő pár mindkét tagja kíváncsi a másikra. Az applikációról az IT café is beszámolt, mikor megjelent a fizetős modell, amelyben egy-egy elhibázott döntés visszavonásáért is fizetni kell.

Neked mi van a lábaid között?
Neked mi van a lábaid között?

Azóta újabb korlátozásokat kaptak az ingyenességet választó felhasználók: csak bizonyos számú kedvelés osztható ki adott időegységen belül, a korlátlanságért havi háromezer forintot kér a cég. Erre a készítők szerint azért volt szükség, mert sokan nem is nézték kire mondanak igent, egy lépéssel messzebbre mentek és a párbaállás után válogattak a lehetőségeik közül.

Már 2013-ban sikerült beletúrni az alkalmazásba, akkor hónapokon keresztül kideríthető volt a regisztráltak közel pontos lokációja. Aztán tavaly nyáron egy másik hiba kihasználásával automatizálni lehetett a kedveléseket, többek között ez is közrejátszott a Tinder döntésében a szívosztás maximalizálásában.

Most a Verge futott bele egy olyan programozóba, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a slendriánul megírt kódot kihasználva elhitette a férfiakkal, hogy nőkkel beszélgetnek, miközben mind a két fél ugyanazt a kamuprofilt kedvelte be.

Kínos
Kínos

A programozó eredeti ötlete az volt, hogy készítsen egy Twitter botot, ami posztolja a férfiak első üzenetét, amit a csinos hölgynek küldenek. Aztán jobban elmélyedt a kódban és rájött, hogy a Tinder API ennél sokkal jobban is kihasználható. Onnantól kezdve ugyanis, hogy a Facebook authentikáció megtörtént, akár egy automatát is rá lehet állítani a beszélgetésre. Így végül két lépcsőben kötötte össze a férfiakat, akik a profiljával cseteltek. Amit az egyik írt, elküldte a másik beszélgetésben a másiknak, illetve fordítva.

Galéria
Galéria [+]

A kamuprofil csak úgy vonzotta a párra vágyókat, az első 12 órában legalább 40 beszélgetést rögzített. A legérdekesebb tapasztalat, hogy milyen sokáig ignorálták a férfiak a jeleket és az egyértelmű mondatokat, agyuk nem volt hajlandó feldolgozni, hogy egy másik férfival beszélnek. Végül voltak, akik mérgesek lettek, mások elbizonytalanodtak, és akadtak néhányan, akik meglátták a humort ebben a kellemetlen helyzetben. A képeket a Verge készítette.

Azóta történt

Előzmények