Beperelte a Tindert, aztán csinált egy másikat

Volt az (alkalmi) párkereső alkalmazásnak, a Tindernek egy Whitney Wolfe nevű alkalmazottja, aki később beperelte a céget szexuális zaklatásért és munkahelyi dikszriminációért.

A hölgy két másik, egykori Tinder alkalmazottal (Chris Gulczynski és Sarah Mick, róluk azt érdemes tudni hogy a Tinder mintájára már csináltak egy zenei alkalmazást Yaynext néven — ebben a zenék utasíthatók el az egyik irányba történő elhúzással, a másik irányba tett mozdulattal pedig a kedvencek közé pakolhatók) saját párkeresőt készített. Ez a Bumble. A szisztéma hasonló a nagy versenytárshoz, azonban az előzetes képek alapján már ismeretlenként is több információt kaphatnak majd a szerelemre vágyók. Olyanokat, mint a munkahely, vagy a diplomaszerzés éve.

Akárhogy is, sok kérdés merülhet fel a Tindertől eligazolt, aztán konkurens alkalmazást készítőkkel kapcsolatban, annak fényében mindenképp, hogy egyikük jelenleg is perben áll egykori munkaadójával, miközben december elsején már piacra lép egy alternatív párkereső alkalmazással, első körben az Apple Store kínálatában téve elérhetővé azt.

Azóta történt

Előzmények