Meglepetésekkel készül a Westel a névváltásra

Már folynak a Westel Mobil Távközlési Rt.-nél a névcserével kapcsolatos előkészületek, s a külső jegyek többsége június 5-ig, a T-Mobile-napig megváltozik – mondta a Napi Gazdaságnak Sugár András, a cég vezérigazgatója. A szolgáltató meglepetéseket is tartogat az ügyfeleknek.

– A cég nevének változtatásával párhuzamosan lecserélik-e a szolgáltatások, díjcsomagok nevét is?

– Van, ami megváltozik, ilyen például a névhez kapcsolódó szlogen: a Kapcsolat helyett a későbbiekben a "T-Mobile – Jobb veled a világ" jeleníti majd meg a céget. Ez könnyen vállalható, mert valóban azért dolgozunk, hogy az ügyfeleknek minél szélesebb körű szolgáltatást nyújtsunk. A Kapcsolat mint szlogen tehát nem marad meg, ám ezzel egy időben a nyár folyamán gazdagodó lojalitásprogramot kereszteljük el így. A 777Mobil neve t-zonesra változik, ami a WAP-portál nemzetközi neve. WAP-portálunk természetesen magyar nyelvű marad, de nagy lehetőséget jelent, hogy a letölthető játékok, csengőhangok esetében például a T-Mobile kínálatából válogathatunk. Az előrefizetéses csomagok, vagyis a Dominó neve nem változik.

– Mi lesz a Westel név sorsa?

– A Westel név kikerül a mindennapjainkból, de minden bizonnyal sokáig vele élünk majd. A Westel név ugyanis nem csupán egy márka, hanem egyfajta távközlési kultúra megjelenítője is, amely a kilencvenes években meghonosodott és előrevitte az ágazatot. Ez a név az iparág részévé vált, így nem is tűnhet el, más történik vele: egy nemzetközi branddé alakul át.

– Nem gondoltak arra, hogy valamely szolgáltatást Westel névre kereszteljék?

– Ez nem lenne szerencsés, s eléggé konfúz helyzetet teremtene a piacon.

– Nem merült fel például a név értékesítésének gondolata?

– Azt a tulajdonos dönti el, hogy mit kezd a márkával, így ez nem tartozik a cég menedzsmentjének hatáskörébe. Tudtommal azonban ez most nincs napirenden. Az adott pillanatban ez furcsa is lenne, mert ilyen lépéseket a piac nem értékel és nem is enged meg.

– A névváltoztatással kapcsolatos teendőket a T-Mobile irányítja vagy házon belül vezénylik a folyamatokat?

– Ezt a munkát egy bizottság irányítja itt a cégen belül, amelyben vezetőként mellettem Winkler János vezérigazgató-helyettes foglal helyet, magát a folyamatot pedig Langsteiner Marianne, a marketingstratégiai és nemzetközi kapcsolatok ügyvezető igazgatója irányítja. A munka során természetesen vannak követendő és javasolt elképzelések, de ezeken belül nagy szabadságfokkal rendelkezünk.

– Mikor jelennek meg a névváltással kapcsolatos első látható jelek?

– Még május elseje előtt szeretnék ezekkel megismertetni a sajtó képviselőit és rajtuk keresztül a széles közvéleményt. Természetesen egy csomó dolog engedélyhez kötött – például egy üzlet portáljának megváltoztatásához is erre van szükség –, ezeket folyamatosan szerezzük meg. A külső jegyek döntő többsége június 5-ig, a T-Mobile-napig megváltozik, de például a sportolók mezét csak a bajnokság után cseréljük le a T-Mobile nevet, -logót tartalmazóra. Szeretnénk júniusig a legtöbb látványelemet lecseréltetni, de elképzelhető, hogy ezt követően is marad még egy-két helyen Westel-logó az országban, ettől nem esünk kétségbe.

– Hogyan épül fel a kampány?

– Egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy minden elemében, például a látványban is emlékezetessé akarjuk tenni a névváltást, s mindezeken túl a szolgáltatás oldaláról is megpróbáljuk alátámasztani ezt a nemzetközi együttműködést.

– A csoporton belül mennyi időt igényeltek ezek a folyamatok?

– Az osztrák, a holland vagy az egyesült államokbéli váltások sokkal több időt vettek igénybe, mint amennyi idő alatt mi véghez szeretnénk vinni a váltást.

– Mennyibe kerül mindez?

– A magyarországi váltás azért is érdekes, mert arra még nem volt példa a csoporton belül, hogy a piacvezető cseréljen nevet. Hollandiában például az ötödik, Ausztriában pedig a második helyen állt a nevet váltó szolgáltató. Anélkül, hogy konkrét költésadatokról beszámolhatnék, csak azt mondhatom, igyekeztünk bebiztosítani a sikeres megvalósítást, de nem rugaszkodtunk el a valóságtól. A márkaváltással kapcsolatos költségek benchmarkok alapján számíthatók. Benchmarkok tekintetében az osztrákok szintjén vagyunk, akik pedig köztudottan igényesek.

– Miért pont most történik a névváltoztatás, illetve a T-Mobile-hez történő csatlakozás?

– A mobiltelefon-piaci verseny egyre inkább nemzetközi szintéren zajlik, s ennek érdekében érthetően a természetes partnerek, vagyis azok a cégek állnak össze, ahol tulajdonosi összeköttetések vannak. Ez játszódott le a T-Mobile esetében is. A szövetségek alkotása pedig folytatódik, hiszen az az egymilliárd ügyfél, amely a világban van, tovább szerveződik, ugyanis egységben az erő. Egy négymilliós ügyfélkörű társaság messze nem tud olyan pozíciókat kivívni például egy berendezés szállítójánál szemben, mint amit egy 90 milliós.

– A Westelnek tehát költséghatékonyabb gazdálkodást hozhat a T-Mobile-hoz történő csatlakozás, de milyen előnyökkel járhat ez az ügyfeleknek?

– Ha a vásárlási költségeinket, a hálózatokra, illetve a működésre fordítandó keretet mérsékelni tudjuk az együttműködés következtében, az lehetővé teszi például, hogy további kedvezményeket nyújtsunk előfizetőinknek és újabb innovatív szolgáltatásokat teremthetünk meg számukra.

– Az ügyfelek számíthatnak-e arra, hogy a T-Mobile valami minden korábbinál nagyobb meglepetésben részesíti őket?

– E téren is emlékezetessé szeretnénk tenni a váltást, s erre megvannak a terveink.

Azóta történt

Előzmények