Fizikai bolttal segítené a metaverzum terjedését Mark Zuckerberg

Az üzletben többek között a Meta VR-headseteket is kipróbálhatják és megvásárolhatják majd a vevők, Zuckerberg állítólag egyfolytában a metaverzummal foglalkozik.

Amint arra számítani lehetett, első fizikai boltjának megnyitására készül a Meta: itt mindenféle eszközt ki lehet majd próbálni és megvásárolni, köztük a Meta VR-headseteket is.

A Meta célja az, hogy a sokat emlegetett metaverzumot népszerűvé tegye. A 144 négyzetméteres, kaliforniai üzlet május 9-én nyit, a Quest 2-vel mutatnak majd demókat, a Portallal pedig videotelefonálni lehet, de a Ray-Bay által gyártott okosszemüveg is látható lesz. Utóbbit leszámítva mind megvásárolható lesz a boltban és online is.

A Meta nagy erőkkel koncentrál a metaverzumra, amelyből mint legutóbb kitértünk rá, nagyon sok pénzt szedne ki. A napokban megjelent jelentések szerint Mark Zuckerberg teljesen a metaverzum hatása alá került, másról sem tud beszélni, és megőrjíti egyes dolgozóit.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meta

Azóta történt

Előzmények