Szabványosítják a metaverzumot, de ebből kimarad az Apple

A legtöbb nagy cég csatlakozott a Metaverse Standards Forumhoz, az Apple azonban nincs a listán.

A Meta és a többi tech cég egymással versengenek a metaverzumok építésében, abban a reményben, hogy az emberek annak virtuális vagy félvirtuális környezetében töltik majd a szabadidejüket, ott játszanak és dolgoznak, szórakoznak. A törekvések összhangba hozása érdekében most a Meta, a Microsoft és számos más tech óriáscég létrehozták a Metaverse Standards Forumot, ami az iparág szabványosítását és a különböző digitális világok egymással való kompatibilitását szolgálná.

Chipgyártók, játékfejlesztők, sőt a W3C is benne van a szervezetben, feltűnő hiányzó azonban a listán az Apple.


[+]

Az elemzők szerint az Apple egy kevert valóságra építő headsetet mutat be idén vagy jövőre, és piacvezetővé válhat a metaverzum-iparban. Nincs a listán egyébként a Roblox, a Niantic, a The Sandbox és a Decentraland sem. Neil Trevett, a szervezet vezetője (aki az NVIDIA egyik vezetője egyébként) szerint bárki beléphet a csoportba, a kriptocégeket is várják.

A Bloomberg szerint az Apple nem ismeri el a headsetre vonatkozó terveket, szivárgásokat, de az igazgatótanácsnak már többször bemutatta a terméket. Amennyiben bemutatják, azzal a Meta közvetlen riválisává válnak, utóbbi pedig az egész jövőjét a metaverzum fejlesztésére és kapcsolódó hardverek befektetéseire alapozza, abban a reményben, hogy összekapcsolt virtuális világokat használnak majd az emberek. Zuckerberg a napokban több technológiai áttörést és prototípus-headsetet is bemutatott, a Cambria pedig idén debütálhat.


[+]

Azóta történt

Előzmények