Érdekes technológia fejlesztésén dolgoznak a Microsoft kutatói a cég redmondi főhadiszállásának egyik laborjában. Vettek egy érintésérzékeny 3D-s kijelzőt, hozzákapcsoltak egy, kizárólag a Z tengelyen (azaz mélységben) mozgó robotkart, és a két eszköz összehangolt együttműködésének vezérlésére kifejlesztettek egy speciális szoftvert. A cél: érzékeltetni a felhasználóval a különböző anyagtulajdonságokkal felruházott virtuális objektumok közötti tömegkülönbséget, vagy akár bizonyos egyszerűbb alakzatok fizikai formáját is.
A rendszer elméletben viszonylag egyszerűen működik. Nyugalmi állapotban, amikor a felhasználó hozzáér a képernyőhöz, a robotkar egy nagyon minimális mértékben ellentart a nyomásnak, azért, hogy az ujj és a kijelző felülete között ne szűnjön meg véletlenül a kapcsolat. A kutatók elmondása szerint ez olyan érzést kelt, mintha az ember egy kemény, de nagyon könnyen eltolható falat érintene, és csak az első néhány percben tűnik furcsának.
Ha az ember felveszi a 3D szemüveget, és megpróbálja a kijelzőn található különböző anyagú tárgyakat eltolni magától, a vezérlést végző szoftver úgy mozgatja a robotkart, hogy az az anyag tömegének megfelelő érzetet keltsen a felhasználóban. A Microsoft demójában fém, fa és szivacs anyagokat szimuláltak, ahol a fém és a fa a valóságban tapasztalhatóhoz hasonlóan kemény, míg a szivacs puha érzetet kelt, és természetesen elmozdításukhoz is különböző nagyságú erő kifejtése szükséges.
A technológia alkalmazásával (egyelőre primitív formákra korlátozva) a virtuális tárgyak kontúrja is fizikailag érzékelhetővé tehető. Michel Pahud, a projekt egyik vezetője elmondta, hogy ha a képernyőn megjelenő vizuális és a robotkar által közvetített fizikai ingereket megfelelően kombinálják, akkor az agy valóságosnak fogad el egy virtuális objektumot. Sőt, a kutatók ennél egy lépéssel tovább is mentek, és kipróbálták, elég-e pusztán a felület geometriájának szimulálása ahhoz, hogy a bekötött szemű tesztalanyok megmondják, milyen alakú tárgy van a képernyőn. Meglepetésükre, a legtöbb résztvevő eltaláta, mit van a monitoron, sőt, némelyek az összes alakzatot felismerték.
Pahud szívesen látná viszont a technológiát orvosi alkalmazásban. A csapat készített is egy demót, melyben egy emberi agyban (vagyis az MRI által biztosított képrétegekben) lehet egyre mélyebbre „túrni”, és az orvos érzékelheti, ha valamilyen szövettani rendellenességet – például tumort, azaz keményebb szövetet – talál. Persze nem csak az egészségügyben lehetne használni a fizikai érzékeléssel kiegészített 3D-s megjelenítést, hanem játékokban, oktatásban, modellezésben is.
