Magyar siker a Microsoft világversenyén

Ismét kiválóan teljesített egy fiatal magyar szakemberekből álló csapat a Microsoft július 28. és 31. között lezajlott globális versenyén, a Washington Egyetemen megrendezett Imagine Cupon. A magyar Mistory nyerte meg a TechReady-s Microsoft-dolgozók közönségdíját, a „People’s Choice Awardsot”. A nemzetközi döntő folyamán a fiatalokat Kádas Péter orvos-közgazdász készítette fel a megmérettetésre, aki a Traction Tribe CEO-ja, egyben a hazai startup élet meghatározó alakja, és az amerikai kockázati tőkebefektetési technikák szakértője.

Mistory - Imagine Cup 2015
[+]

A Mistory csapatának alapítói, Musicz Péter, Szabó Levente és Elekes Tamás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem harmadéves BSC mérnökinformatikus hallgatói. 2014 őszén kezdték fejleszteni az applikációt, novemberben pedig egy tapasztalt dizájner, Turalska Luca csatlakozott hozzájuk. A csapat munkájában részt vevő nők arányát tovább javította Schmidt Barbara, akinek mesterképzéses pszichológusként az ügyféligények kutatásáért és a „gemifikációval” kapcsolatos feladatokért volt felelős. Végül a Budapesti Gazdasági Főiskolán frissen végzett Pálmai Bence is a csapat tagja lett, ő koordinálja a Mistory marketingtevékenységét.

Mistory - Imagine Cup 2015
[+]

A Mistory lényege, hogy a klasszikus városnéző sétákat az okostelefonok navigációs rendszerét is felhasználva izgalmas kalandjátékká varázsolja, a bűnügyi nyomozástól a kincskeresésen keresztül a történeteknek, amelyeknek bárki szereplőjévé válhat, csak az alkotók fantáziája szabhat határt.

Mistory - Imagine Cup 2015
[+]

A csapat a versenyre a hazánkban idén második alkalommal megrendezett Microsoft Imagine Cup Academy program során készült fel, amelynek célja, hogy tehetséges diákokat segítsen abban, hogy ötletükből sikeres technológiai startupot építsenek.

Azóta történt

Előzmények