Csúszik a Visual Studio 2010 kiadása

A rendszer teljesítménye egyelőre nem felel meg a várakozásoknak, ezért a Microsoft meghosszabbítja a Visual Studio szoftverfejlesztő környezet új verziójának a tesztidőszakát – közölte tegnap a szoftvervállalat. A Visual Studio 2010 második bétája (csakúgy mint a .NET Framework 4-é) október közepén jelent meg, és bár a tesztelők általában elégedettek voltak az újdonságokkal, a virtuális memóriakezelésre panaszkodtak.

A visszajelzések alapján – írja blogjában a cég fejlesztői üzletágának vezetője, S. Somasegar – a Microsoft fejlesztői sokat dolgoztak a teljesítmény optimalizálásán, és egy újabb nyilvános tesztverzióval szeretnék felmérni ennek eredményét. Ezért várhatóan 2010 februárjában kiadnak egy eredetileg nem tervezett változatot, egy „go live” licences, kiadásra jelölt verziót (RC). Mivel a tapasztalatokkal kapcsolatos visszajelzéseket meg akarják várni, a végleges változat piacra dobását „néhány héttel elcsúsztatják”.

A Microsoft két hónappal ezelőtt még úgy számolt, hogy a Visual Studio 2010 és a .NET Framework 4 végleges verziója március 22-én jelenik meg, ebből most – ha minden jól megy – várhatóan április-május lesz.

Azóta történt

  • Betiltották a Microsoft Word forgalmazását

    Elutasították a redmondi vállalat fellebbezését: január 11-től a szövegszerkesztő régi verzióit nem lehet árusítani az Egyesült Államokban. A jogsértő funkciót eltávolítják a termékből.

Előzmények