Lassulhat a Firefox frissítési tempója

A kiadásban felfedezett hibák miatt a szokásosnál lassabban „terítette” a Firefox 9-et a Mozilla. A böngésző fejlesztését koordináló szervezet jelezte: elképzelhető, hogy a jövőbeni verziók esetében is visszafogják majd a terjesztési tempót.

Amint az ismert, az elterjedt böngésző automatikusan felajánlja a frissítést a legújabb verzióra, nem sokkal annak kiadását követően, hacsak ezt a funkciót a felhasználó le nem tiltja. A Computerworld figyelt fel rá, hogy a Firefox 9 automatikus terjesztése a megszokottnál lassabban haladt. A december 20-án kiadott főverziót fokozatosan tették elérhetővé a szolgáltatáson keresztül, és csak a múlt csütörtökön juttatták el az összes felhasználóhoz. A fokozatos terjesztés bevett gyakorlat a szoftvergyártók körében, hiszen ezzel elkerülhető, hogy a szerverek a nagy igénybevétel miatt túlterhelődjenek.

A folyamat lassítása azonban szembetűnő. A StatCounter globális statisztikája szerint a Firefox 8-at öt nappal a kiadása után a böngésző használóinak 40 százaléka telepítette, míg a Firefox 9-re ugyanennyi idő alatt mindössze 7 százalék frissített. Hasonló arányok látszanak a magyarországi adatokban is, de nálunk a legújabb stabil kiadás a mai napig nem érte el az 50 százalékos részedést (ami részben azzal magyarázható, hogy a hazai számítógépeken makacsul népszerű, 20 százalék körüli elterjedtséggel rendelkezik a 3.6).

Az automatikus frissítés terjesztésének lassítását a böngészőben felfedezett hibák indokolták. Már egy nappal a 9-es kiadás publikálását követően megjelent a 9.0.1, melyben sürgősen kijavítottak egy fagyást okozó bugot, de a további problémákat kiküszöbölő 9.0.2 azóta sem készült el.

Arra a kérdésre, hogy a frissítés lassítása nem ütközik-e a fejlesztők által tavaly bevezetett gyors kiadási ciklussal – melyben nagyjából hathetente követik egymás a stabil főverziók – a Mozilla csupán annyit válaszolt: folyamatosan felügyelik az automatikus frissítések terjesztési ütemét, és a felhasználók manuálisan bármikor elindítják az új kiadás telepítését.

A Firefox következő nagy kiadása, a 10-es az ütemterv szerint január 31-től lesz letölthető.

Azóta történt

Előzmények