Elon Musk már a Mars gyarmatosításáról fantáziál

A vállalatvezető sokkal optimistább a tudósoknál, szerinte belátható időn belül megindulnak a rendszeres járatok, és megkezdődik a bolygó benépesítése.

A Tesla vezetője, a SpaceX alapítója már jó ideje pedzegeti a Mars-utazás témáját, melyben ő és vállalata is aktív részes akar lenni, többször megosztotta elképzeléseit a nyilvánossággal, és most a hétvégén egy „azonnali kérdések órájában” a Redditen válaszolt az érdeklődőknek, és újabb részletekkel állt elő.

Már korábban beszélt arról, hogy reális lehetőségnek látja, hogy a Mars kolonizációja már a következő évtizedben megkezdődjék. Szeptemberi nyilatkozatában elmondta, hogy a következő tíz évben 10 milliárd dolláros költséggel ez a folyamat megindulhat, és bízik benne, hogy az első űrhajó 2018-ban elindul a bolygóra. Azt a reményét is kifejezte, hogy a költségek leszoríthatóak, így egyszer a fejenkénti 200 ezer dolláros utazási díjat egy „átlagember” is meg tudja fizetni.

A Redditen arról írt most, hogy az első utazás azért nem lesz nagyszabású, maximum 12 emberből áll majd a legénység. Úgy véli, e csapat feladata lesz, hogy olyan rakománnyal induljon útnak, amely lehetővé teszi a Marson egyrészt egy energiaellátási rendszer, másrészt egy üzemanyag-előállító állomás felépítését. Azt elismerte, hogy ennek részleteit még ki kell dolgozni, de arra hivatkozott, hogy az eddigi kísérletek tapasztalatai biztatóak.

Musk úgy látja, hogy az alap infrastruktúrára a későbbi repülések következtében fel lehet építeni az első marsi várost.

kupola

Arra a kifogásra, hogy a Mars felszíne az ottani viszonyok miatt kevéssé alkalmas az emberi életre – viharok, sugárzás stb. –, Musk azt felelte, hogy ő karbonszálas keretekre erősített, táblákból épített, növényeknek is helyet adó üvegkupolák alatt tudja elképzelni a tartós ott tartózkodást. Ezeket bányász- és alagútfúró robotok segítségével építenék meg. Arra is ígéretet tett, hogy ezekről a kupolákról a földi fejlesztések előrehaladása után a következő két évben már részleteket is közölni fog.

Állítólag folyik egy közlekedési rendszer (Interplanetary Transport System – ITS) koncepciójának kidolgozása is, melynek célja, hogy az egyszer használatos rakéták helyett más módot keressen arra, hogy a Marsra történő utazások gyakoribbak lehessenek – ennek lényege közlése szerint egy új, az oxidációnak ellenálló fémötvözet megalkotása.

Azóta történt

Előzmények

  • Frissítve! Egyelőre elveszettnek tűnik az ESA Mars-szondája

    A leszállás utolsó szakaszában megszakadt a kapcsolat a Schiaparellivel, így jelen pillanatban teljes a bizonytalanság.

  • Indítás után azonnal tankolna az űrben a SpaceX

    A vállalat vezetője közel másfél órás előadást tartott, közzétettek egy látványos konceptvideót is, hihetetlenül olcsón vinnének embereket a Marsra.