Gyűlöletplatform lett a Twitterből?

Ausztrália szerint a Twitter a gyűlölet legnagyobb platformjává vált, és magyarázatokat követel.

Ausztrália is elég gyakran konfrontálódik a nagy tech cégekkel, ez a szokása pedig azóta sem változott a helyi hatóságoknak és kormánynak.

Az ausztrál kiberhatóság közölte: magyarázatot követel a Twittertől az online gyűlölet kezelése kapcsán, ugyanis a Twitter lett az országban a gyűlölet legnagyobb platformja, Elon Musk vezetése óta erre a szolgáltatásra kapják a legtöbb panaszt, főleg azóta, hogy Musk állítólag 62 ezer fiók tiltását szüntette meg.

A hatóság egyik kampánya elszámoltathatóbbá tenné a Twittert is, de már korábban követelték, hogy részletezze a cég, mit tesz a gyerekek online védelméért, a helyzet ugyanis tovább súlyosbodott Musk irányítása és a sorozatos kirúgások óta.

A hatóság által kapott gyűlöletpanaszok harmada a Twitterrel volt kapcsolatos, pedig a TikTok, a Facebook és az Instagram is sokkal több felhasználót számlál. A vádak szerint az eddig tiltott fiókok feloldása és az irányelvek megváltozása révén nem foglalkoznak rendesen a gyűlölet kezelésével.

Az ausztrál hatóság szerint elszámoltathatóságra van szükség az ilyen platformoknál, és lépésekre, hogy megvédjék a felhasználókat, átlátható módon. Ha a Twitter nem reagál a hatóságnak 28 napon belül, naponta úgy 500 ezer dollárra büntetik. Részleteket várnak a tiltott fiókok feloldásával, a gyűlöletnek kitett közösségekkel való kommunikációval és a tiltások, irányelvek betartásával kapcsolatban is.

Azóta történt

Előzmények