Negyvenmilliós bírság a T-Mobile-nak

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa arra a döntésre jutott, hogy a T-Mobile Magyarországnak a Relax díjcsomagok hívásdíjairól szóló, 2004. júniusi és júliusi reklámjaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas állítások voltak. A Versenytanács ezért a vállalkozást 40 millió forint bírság megfizetésére kötelezte – írja a Napi Online.

A T-Mobile Relax 100, 250, 500 és 1000 néven "gondtalan telefonálást" lehetővé tevő előfizetéses díjcsomagokkal mint új termékkel jelent meg 2004-ben magyar mobiltávközlési piacon. A csomagok egyrészt meghatározott, úgynevezett becsomagolt percmennyiségeket tartalmaznak, amelynek fix díját a forgalomtól függetlenül az ügyfélnek ki kell fizetnie. Ha a perckeret felett kíván az ügyfél telefonálni, akkor azért már előre meghatározott tarifa alapján a fix díjon felül fizetnie kell a forgalommal arányosan. A csomagok alapvetően a belföldi hálózatok közötti hívásra alkalmasak, de kiegészítő díj fejében nemzetközi hálózatokba is lehet telefonálni.

Az eljárásban vizsgált reklámokban szereplő havidíjmentesség azt a képzetet kelthette a fogyasztókban, hogy forgalom nélkül esetleg még díjat sem kell fizetniük – derül ki a GVH közleményéből. A reklámok egésze az átlagfogyasztót nem tájékoztatta arról, hogy a percdíj csak akkor igaz, ha a fogyasztó pontosan lebeszéli a csomagban foglalt perckeretét.

A T-Mobile Magyarország Rt. a döntést kommentáló közleményében jelezte: mindig nagy figyelmet fordított arra, hogy előfizetői teljes tájékoztatást kapjanak minden általa bevezetett kedvezményről vagy újításról. A szolgáltató szilárd meggyőződése, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Relax esetében is mindent megtett előfizetői korrekt tájékoztatása érdekében, ezért a GVH-döntéssel nem ért egyet, és a határozat ellen bírósági keresettel él majd.

Azóta történt

Előzmények