Majdnem minden kisiskolás használ okoseszközt

Magyarországon a 3 évnél fiatalabb gyermekek 42%-a rendszeresen használ valamilyen okoseszközt, és kisiskolás korra ez a szám 89%-ra nő.

A magyar szülők közel 70%-a nyilatkozott úgy, hogy gyermekük napi szinten használ valamilyen okoseszközt – derül ki az NN Biztosító reprezentatív kutatásából. A felmérés szerint a kisgyermekek 38 százaléka már 3 éves kor alatt elkezdi az okostelefon-használatot, döntően még szórakozási céllal. Ebben a korban jellemzően még a szülők eszközeit használják a kicsik. A 3 és 6 év közötti életkorban már 61 százalék az okostelefonozó gyermekek aránya, a 7-10 éves kisiskolás korosztálynak pedig a 89%-a használ vagy tabletet vagy okostelefont. Ebben az életkorban már kiegyenlítődik az egyes felhasználási területek között a szórakozás és az ismeretszerzés aránya.

NN
[+]

A felmérés szerint a szülők többsége az iskolakezdés időszakát, vagyis a 6-7 éves kort tartja optimálisnak az okoseszközök használatának bevezetésére: éppen azt az életszakaszt, amikor a gyermekek érdeklődése egyre inkább az ismeretszerzés felé fordul és ekkortól válik jellemzőbbé a saját eszközhasználat is. A kutatás arra is rámutatott, hogy 10-ből 6 szülő érzi úgy, hogy az internet és az okoseszközök segítik a gyereket a tanulásban, az új ismeretek megszerzésében, ezért fontosnak tartják, hogy szülői felügyelettel már egészen fiatal korban megismerkedhessenek ezekkel.

Látva, hogy a legfiatalabbak körében milyen ütemben növekszik az okoseszközök népszerűsége, egyre erőteljesebb a szülők részéről is az igény, hogy kihasználják ezt a lehetőséget a gyermekek oktatása, életre nevelése céljából. Az NN Biztosító ezért támogatja a BookR Kids mesealkalmazás új sorozatát (Noémi világa), amely a pénzügyi edukációban játszhat fontos szerepet. A bemutatkozó történetből az olvasók nemcsak azt tudhatják meg, hogy a kislány mire szeretné költeni első összegyűjtött forintjait, hanem az is kiderül, milyen kitartónak kell lennie álmai megvalósításához. A júliusig havonta megjelenő animált és felolvasott epizódok, valamint a hozzájuk kapcsolódó interaktív játékok egyre több pénzügyi, biztosítási ismerettel gazdagítják majd a Noémi meséit követők tudását.

A kutatásról

A kutatást az NN Biztosító megbízásából az NRC készítette 2018 februárjában online megkérdezéssel, 25-60 éves, 3-14 éves gyereket nevelő szülők mintáján. A felmérés reprezentatív nem, korcsoport, végzettség, településtípus és régió alapján.

Azóta történt

Előzmények