Nagy az aggodalom, de sokat tesztelik az önvezető autókat

Félnek a Cruise balesete óta, de a kínai önvezetéstől is tartanak – Kaliforniában ennek ellenére is ötször annyi utat tettek meg tavaly az önvezető autók, mint egy évvel korábban.

Kalifornia állami adatai alapján tavaly közel 3,3 millió mérföldet tettek meg az államon belül a teljesen önvezető autók – több mint ötször annyit, mint egy évvel korábban. Az adat azért érdekes, mert nagy az aggodalom az önvezetés körül a Cruise tavalyi balesete óta, de a kínai cégektől is sokan tartanak.

Az önvezetésben Kaliforniában a Cruise és a Waymo (General Motors és Google) domináltak, a megtett mérföldek 63 és 36 százalékát ez a két cég adta. A DMV szerint a 3,3 millió mérföldet biztonsági sofőr nélkül tették meg az önvezető járművek, San Francisco területén gyakori látvány a sofőr nélküli taxi. A biztonságot figyelő sofőrrel megtett önvezetős út mennyisége 5,7 millió mérföldre emelkedett az államban.

A technológia támogatói régóta hangoztatják, hogy az biztonságosabb lehet, mint az emberi sofőrök, akik lehetnek ittasak, írhatnak szöveges üzenetet, mobilozhatnak, elaludhatnak a kormány mögött – de felelőtlenül vagy drog hatása alatt is vezethetnek. Egyes lakosok, cégek és szervezetek viszont arra panaszkodnak, hogy a robotautók megzavarják a forgalmat és veszélyeztetik az embereket a vezetési stílusukkal és váratlan megállásaikkal.

A Cruise azóta is számos vizsgálat tárgya, de Kaliforniában 38 cégnek van engedélye sofőrös önvezetés tesztelésére. 6-nak pedig sofőr nélkülire is, ezek Waymo, Zoox (Amazon), Apollo (Baidu), Nuro, WeRide és AutoX. Sokan azonban a kínai önvezető autók miatt is aggódnak, nagyobb átláthatóságot követelte az adatok gyűjtése és tárolása kapcsán.

Azóta történt

Előzmények