Működik az orosz műholdromboló rakéta

Az Egyesült Államokban és a NATO-ban egyre több katonai szakértő aggódik az orosz fejlesztések miatt.

Miután tavaly ősszel már érkeztek meg nem erősített hírek róla, most az amerikai Védelmi Minisztérium munkatársai számoltak be arról, hogy Oroszország sikeres tesztet hajtott végre a fejlesztés alatt álló Nudol műholdromboló (ASAT) rakétával – írja tudósításában a Business Insider.

A tudósítás szerint a rakétát a Moszkvától körülbelül 800 kilométerre, északra lévő Pleszetszkből indították a tesztbázisról. A próbát az amerikai kémműholdak követték, és azt állapították meg, hogy az sikeres volt.

A riport természetesen azt emeli ki, hogy Oroszország egyre előrébb tart a fejlesztésben, és ez veszélyezteti az USA stratégiai rendszereit, a navigációs, kommunikációs és kémműholdakat. A meg nem nevezett források több részletet nem árultak el, így azt sem tudni, hogy a Nudolt egy létező célpontra, egy műholdra lőtték ki, vagy pedig a pályára állítás volt a cél, anélkül, hogy konkrét célpontja lett volna. A Pentagon egyelőre nem kívánta kommentálni a híradást.

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem titkolt szándéka az orosz haderő teljes modernizálása, és ez természetesen aggodalommal tölti el az amerikai tábornokokat, aki nem is restek kihasználni a helyzetet, hogy a fenyegetést hangsúlyozzák.

Oroszországban a Nudol fejlesztését meglehetős nagy titokban folytatják, az amerikai tudósítások nélkül a világ nem sokat tudna róla – bár jelenleg is inkább csak annyit tudni, hogy létezik. Hasonló projekteket minden nagyhatalom folytat, mivel a hadi technológia modernizációja miatt pl. a GPS-kapcsolatok létfontosságúak, így a navigációs műholdak kiiktatása óriási károkat tudna okozni.

Azóta történt

Előzmények