Régiós irányítóvá vált az SAP Hungary

Április 1-jétől hivatalosan is Magyarországról irányítják az SAP négy visegrádi államot, azaz Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát és Magyarországot magába foglaló, ún. CE4 régiója kis- és középvállalati tevékenységét – jelentette be a hazai leányvállalat. Ennek keretében az SAP Hungary kereskedelmi igazgatóját, Veres Zsoltot regionális kis- és középvállalati értékesítési igazgatóvá, Kelemen Róbertet, az SAP Hungary eddigi kis- és középvállalati értékesítési igazgatóját pedig a partnerhálózatért felelős regionális vezetővé nevezték ki.

A globális struktúraátalakítással összhangban az SAP többdimenziós mátrixszervezetet alakít ki a közép - kelet-európai régiójában is. Az átszervezés hátterében az a felismerés áll, hogy a közép-európai országok, illetve az egyes vállalati területek földrajzi és történelmi okoknál fogva hasonló fejlődési utat jártak be, és ily módon hasonló problémákkal néznek szembe. Így a visegrádi országok esetében is számos szinergia fedezhető fel, amelyek jobb kiaknázására egy regionális szinten szerveződött egység létrehozása nyújtja a legkedvezőbb lehetőséget. Az új struktúrában április 1-jétől egy-egy helyi vezető több országra kiterjedően felel az adott tevékenységi területért, s regionális irányítóként felügyeli az üzleti célok elérését. Az átszervezés fő célja a hatékonyság javítása, valamint az egyes országokban meglévő iparági, ágazati tudás megosztása és hasznosítása.

Az SAP Hungary vezetői a most kialakított struktúrában a kis- és középvállalati területen kaptak menedzsment feladatokat. Mivel az SAP globális stratégiájában ma a kkv-szektor elsődleges fontossággal bír, így ez a döntés az SAP magyarországi leányvállalata e területen elért eredményeinek elismerését jelzi.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Azóta történt

  • SAP: kalandorok kíméljenek!

    Kizárólag az IBM, a Microsoft vagy a Google ajánlatait venné komolyan a német vállalat – nyilatkozta az egyik alapító.

  • Frissített a Nemzeti Bank

    A pénzintézetben hazánkban elsőként tértek át az SAP alkalmazáscsomagjának legújabb változatára.

  • Csalódást okozott az SAP

    A második negyedéves mutatók elmaradtak a várttól, de a szoftvercég szerint az idei prognózis nincs veszélyben.

  • Számít a kkv-szektorra az SAP

    Magyarországon már több mint 200 cég használja az SAP kis- és középvállalatok számára fejlesztett rendszerét.

Előzmények

  • Jön a Microsoft és az SAP duettje

    Júniusban piacra kerül a két vállalat által közösen fejlesztett szoftver, amely összekapcsolja az Office-t és az SAP szoftvereit.

  • Együttműködik az SAP és az ELTE

    Kompetenciaközpont, EU-s és hazai forrásokból megvalósuló közös fejlesztések, valamint ösztöndíjak is részei a megállapodásnak.

  • Meg akar felelni az SAP

    Felvásárlással erősíti pozíciót a szoftvervállalat a megfelelési és kockázatkezelő megoldások piacán.

  • Nyomul az SAP a kicsiknél is

    Tovább erősíti jelenlétét a hazai kis- és középvállalati piacon a szoftvergyártó, a mySAP All-in-One partnermegoldások száma már megközelíti a hatszázat.