Rekordot hozott az olimpia és a kormányválság

Augusztusban – az olimpia és a kormányválság alatt – új látogatottsági és bevételi csúcsokat ért el az Index.hu Rt., amely közel százmilliós profitot reaálizált a január-júliusi időszakban.

A társaság közlése szerint az elmúlt hónapban 30 százalékkal nőtt a hírportál teljes látogatottsága. Az első héthavi teljes árbevétel éves szinten 49 százalékkal 408 millió forintra nőtt, a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció, valamint értékhelyesbítés előtti üzemi eredmény (EBITDA) az egy évvel korábbihoz képest 90 millió forinttal 94 millióra ugrott. A cég bevételeiből idén mindössze 17 millió forintot tettek ki a média- és eszközbarterek, a nettó készpénzes hirdetési bevételek növekedési üteme tartósan 50 százalék felett van.

A Medián Webaudit adatai szerint az egész magyar weben rekordforgalmat hozott a nyár utolsó hete. Az címlapok forgalmát tekintve az Index minden korábbinál jobban megközelítette az [origo]-t. Átlagos hétköznapokon az Index 450 000, az [origo] 650 000 oldalletöltés körül szokott teljesíteni, míg az augusztus 25-i csúcsnapon 830, illetve 881 ezres mutatóval a különbség 6 százalékra csökkent.

A nyár végére az Index Belföld rovatának olvasottsága az egy évvel korábbi adatokhoz képest több, mint háromszorosára nőtt, és ezzel a legolvasottabb hazai online politikai-közéleti tartalommá vált. A sportrovat látogatottsága az Olimpia alatt meghaladta mindkét konkurensének, az Origo sportrovatának és a Nemzeti Sport Online látogatottságát is.

Pörgött az [origo] is

Az Axelero Internet szintén jelentős látogatószám- és letöltés-növekedésről számolt be. Az [origo] olimpiai oldalai a játékok első hetében az év korábbi nagysikerű sporteseményeihez – például a futball Eb-hez – hasonlóan nagyszámú látogatót vonzottak, a napi oldalleöltések száma több alkalommal meghaladta a hatszázezret, a kajakos aranyeső kapcsán pedig megközelítette a nyolcszázezret. Az augusztus 20-i hosszú hétvégén többen visszatértek a tv-képernyők elé, de a sportesemény második hete újra a monitor elé szögezte az internetezőket. Az egyre több magyar aranyérem, a győzelemre esélyes sportolók, és nem utolsó sorban a dopping körüli hírek másfélszer annyi – egyes napokon több mint százezer – látogatót vonzottak az [origo] olimpiai oldalara, mint a játékok első hetében, és az oldalletöltések száma napokon keresztül hatszázezer körül mozgott. A legolvasottabb oldalak a magyar aranyérmekről szóltak, míg ezeket szorosan követték a doppingügyekről beszámoló cikkek.

Az oldal iránti érdeklődés a játékok végeztével sem szűnt meg: a hétfői napon a legkeresettebb téma az aranyérmes férfi vízilabdacsapat volt, amelyben négy góljával kimagasló teljesítményt nyújtott az [origo] olimpiai arca, Kiss Gergő. A sportoló az interneten az olimpiai felkészülés leghúzósabb időszakában, majd az ötkarikás játékok alatt is napló formájában tájékoztatta mindennapjairól az [origo] olimpiai oldalára látogatókat.

A doppingügyek megmozgatták a fórumok látogatóit is: rendkívül megerősödött az egyes témákat firtató oldalakra érkező hozzászólások száma, és a közel egyhetes időszak alatt az [origo] Fórum történetében rekordnak számító 1200 új felhasználó regisztrálta magát a véleménynyilvánítás kedvéért – közölte a társaság.


Azóta történt

Előzmények