Az adatforgalmi díjon bukhat meg a roamingdíjak eltörlése

Ma egyeztetnek az utolsó, még meglévő akadályról, a nagykereskedelmi díjakról, és a felek elvárásai igen messze állnak egymástól.

Az Európai Unió döntéshozói és a tagállamok képviselői ma tárgyalnak a roamingdíjak eltörlését érintő utolsó, de igen fontos kérdésről, és ha nem sikerül megállapodásra jutni, akkor veszélybe kerülhet a korábbi határozat, mely szerint az idén júniustól néhány kisebb megszorítással teljes egészében eltörölnék a barangolási díjakat – közölte Andrus Ansip, korábban az egységes digitális piacért, január elsejétől viszont már átmenetileg a digitális gazdaságért és társadalomért is felelős uniós biztos.

Mint korábban az IT café is beszámolt róla, ősszel az eredeti javaslat akkora felháborodást okozott, hogy vissza kellett vonni, és új tárgyalások indultak, hogy az eredeti ígéret szerint mégis legyen korlátlan roaming az EU területén.

Azóta folynak az egyeztetések, melyek ma igen fontos – a remények szerint az utolsó – állomáshoz érkeztek: ma kell megállapodni arról, hogy a szolgáltatók milyen nagykereskedelmi díjakat fizessenek egymásnak, ha ügyfeleik roaming-szolgáltatásokat használnak.

A tárgyaló felek álláspontja azonban e téren elég messze áll egymástól: míg a telefonálási és üzenetküldési díjakban sikerült megállapodni, az adatforgalomnál nagy a vita, ugyanis az Európai Parlament javaslatában startként 4 euró/gigabájt szerepel, addig a tagállamok azt szeretnék, ha ez a díj 8,5 euró/gigabájtról indulna. Ansip is érzékeli az akár a szakításig is elvezető feszültséget, így múlt pénteken levelet írt a feleknek, melyben arra kérte őket, hogy mutassanak „jelentős mértékű rugalmasságot” a tárgyalások során, hogy végre egy kompromisszum elfogadásával megszülethessen a végleges megállapodás.

A konfliktus egyébként abból ered, hogy Észak- és Kelet-Európában alacsonyak az árak a hazai piacokon, és ők szeretnék, ha a nagykereskedelmi árak is azok lennének, hogy ne történjen otthon áremelés, és így a szegényebbek támogassák a sokat utazókat, míg azok az országok – főként a kedvelt turisztikai célpontoknak számító dél-európai államok –, ahol magasabbak ezek a díjak, tartanak attól, hogy a turistaforgalom rákényszeríti őket az árcsökkentésre, valamint tartanak attól is, hogy a külföldi szolgáltatók olcsó hozzáférése hálózataikhoz hátrányos helyzetbe hozza őket belföldön.

Azóta történt

Előzmények