Római kori leleteket is talál a Google

Római kori villa romjaira bukkant egy olasz számítógépes programozó. Luca Mori nem nyergelt át régésznek, csupán buzgón tanulmányozta a lakóhelye, a Parmához közeli Sorbolo körül található mezőket a Google Earth műholdfelvételein. Mint a brit Telegraph-nak elmondta, eleinte azt gondolta, hogy csupán egy a fotóra került foltot lát, ám miután ráközelített, nyilvánvalóvá vált, hogy van ott valami a föld alatt. Mori ezt követően az interneten keresztül kapcsolatba lépett régészekkel, akik a felvételek tanulmányozása után úgy vélték: egy egykori folyó medre és egy ember alkotta létesítmény bújhat meg a ma kukoricával beültetett szántóföld alatt. Ezen felbátorodva kereste meg a 47 éves programozó a parmai múzeum szakembereit, akik egy próbaásás során előkerült kerámia- és kőmaradványokból megállapították: egy római kori nyaraló állt itt egykor, melyet a Krisztus születése előtti években húzhattak fel.

Egy közeli faluban éppen egy villát tártak fel, ahhoz hasonló a Mori által felfedezett épület is – mondta a múzeum egyik régésze, hozzátéve, hogy félő: az eset felkeltheti az amatőrök érdeklődését a nyilvánosan elérhető szatellitképek iránt, ami tiltott magánásatások sorát indíthatja el.

Azóta történt

Előzmények