Megvan, hogy mennyivel drágul a tévézés

Ahogy az várható volt, pár száz forinttal emelik a díjakat a szolgáltatók. Az ügyfelek nem reklamálnak, elfogadták az új helyzetet.

A Világgazdaság ma reggel számolt be arról, hogy a TV2 és az RTL Klub a legtöbb kábelszolgáltatóval már megállapodott az új szolgáltatási díjakról. Ahogy arról az IT café is beszámolt, egy idei kormányrendelet lehetővé tette egyes, korábban szabadon fogható és ingyenesen sugározható tévécsatornák (RTL Klub, TV2) számára, hogy 2016. július 1-jétől a műsorukért programdíjat szedjenek be a műsorszolgáltatóktól, és azok éltek is a lehetőséggel. A vg.hu információi szerint a műsorterjesztők havi 150 forintos kedvezményes bevezető áron tudják továbbítani a TV2 műsorát. Ezzel a lehetőséggel a terjesztők nagy része élni is kívánt, akikkel pedig nem tudott megállapodni a társaság, azok alapvetően a 290 forintos listaáron továbbíthatják a TV2-t – közölte a Világgazdasággal a csatorna. Hasonló elveket követett az RTL Klub is. A csatorna marketingosztálya azt közölte: a piac 98-99 százalékával megállapodott, és szeptemberben ki is állították az első számlákat. Ezek alapján tehát a két televízió együttesen legalább 300 forintot kap a kábelszolgáltatóktól.

Nagyjából ugyanúgy léptek

Azt pontosan még nem tudni, mennyit szedhetnek be a tévés műsorkészítők a műsorterjesztőktől, így az sem világos, hogy a kábelszolgáltatók mennyit nyeltek le a költségekből, és mennyit hárítottak át a fogyasztóikra – írja a tudósítás. Annyi azonban már látszik: szinte minden nagy szolgáltatónál körülbelül 300 forinttal emelkednek a tarifák. Ez a helyzet a Digi Kft.-nél, ahol a tévék által beszedett díj miatt november 1-jétől a szolgáltatás általános szerződési feltételek szerinti listaára és a határozatlan idejű szerződéssel rendelkező ügyfeleik előfizetési díja bruttó 300 forinttal emelkedik. A határozott idejű szerződéssel rendelkező ügyfeleiket a díjemelés a szerződés határozott idejének kifutásáig nem érinti – közölte a kábelszolgáltató.

Az Invitel már korábban lépett: 2016. szeptember 1-jétől havi bruttó 362 forinttal emelte azon ügyfelek – gyakorlatilag az összes előfizetőjük – havidíját, akiknél a tévés csomag tartalmazza az RTL Klub és a TV2 csatornát. Ez az összeg – az áfa levonása után – ugyanannyi, mint amennyit a televíziós társaságokkal kötött szerződés alapján a két csatornának fizetni kell. Mivel a díjat az Invitel már július 1-jétől fizeti a csatornáknak, az ügyfeleik kéthavi díjat „ajándékba kaptak”, ezt a költséget a szolgáltató lenyelte.

A csatornákkal kötött szerződések tartalma üzleti titok, azok részleteiről nem tájékoztatott a UPC Magyarország. Annyit viszont elmondott: ügyfelei bruttó 370 forintért érhetik el a két csatornát. A UPC Magyarország sem szedi be az extra díjat visszamenőlegesen, az RTL Klub és a TV2 programdíja nem július 1-jétől, hanem legkorábban szeptember végén épül be a számlákba. Az ügyfelek értesítését szeptemberben kezdte meg a UPC Magyarország, és a számlázási ciklus hosszát figyelembe véve, körülbelül egy hónapig tart a teljes folyamat. A Magyar Telekom még nem lépett. A cég folyamatosan értékeli a műsordíj bevezetése miatt kialakult helyzetet, és ügyfelei érdekeit szem előtt tartva egyeztetéseket folytat az RTL-lel és a TV2-vel – közölték a vg.hu-val.

Benyeltük

A fogyasztóknál egyébként eddig nem verte ki a biztosítékot a pár száz forintos áremelkedés. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ügyfélszolgálatához összesen egy tucat e-mail és ugyanennyi telefonos panasz érkezett a témában, a díj létét és mértékét kifogásolták. Hatósági eljárás nem indult az ügyben, hiszen az elektronikus hírközlésről szóló törvény alapján az előfizetői szerződést a szolgáltató egyoldalúan is módosíthatja, ha azt jogszabályváltozás indokolja.

Azóta történt

  • E-közmű: gyorsítás

    A frissen elfogadott törvénymódosítás a rendszer mihamarabbi teljes kiépítését segítheti.

  • Új csatornák a DIGI kínálatában

    A DIGI és a Discovery Networks kibővíti együttműködését: az Eurosport csatornák mellett a Discovery Channel és a TLC is elérhető lesz a DIGI-nél.

Előzmények