Sikeres rendezvény volt az első ITBN konferencia

A szeptember végén hagyományteremtő szándékkal megrendezett I. Informatikai Biztonság Napja (ITBN) konferencia lezárult, azonban az útjára indított szakmai összefogás folytatódik. Az év legnagyobb szakmai eseményére közel nyolcszázan látogattak el, a rendezvény kiállítói pedig elhatározták, tovább dolgoznak a már közügynek számító informatikai biztonságért.

Esélyek a régiós központra

A rendezvényt Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: az, hogy pár év múlva a jelenlegi 3-4 millióhoz képest hányan használjuk majd a világhálót, attól függ, sikerül-e biztonságossá tenni az információtechnológiát. A miniszter ezt követően kitért arra is, az ezen a téren meglévő szürkeállománynak köszönhetően jelentős esélyünk van rá, hogy a közép-kelet-európai régióban éppen Magyarország legyen az informatikai biztonsági technológia központja.

A résztvevők többsége a rendezvényt sikeresnek és hasznosnak nyilvánította. A legtöbb résztvevő azt javasolta (és ez teljességgel egybevág a szervezők szándékaival is, hogy bár az idén erre nem volt lehetőség), a következő évek eseményeibe vonják be a nem szakmai érdeklődőket is, megnyitva a nagyközönség felé a konferencián összegyűlt tapasztalatot és szakmai tudást.

A szakma érzi a veszélyeket, a felhasználók kevésbé

Az esemény lezárultával a közönség által kitöltött kérdőívek alapján a következő eredmények születtek: a legjobb előadónak Papp Péter, a kancellár.hu ügyvezetője bizonyult, előadásának címe: Az öreg (adat)halász és a tenger, avagy hogyan működik a phishing. A legtartalmasabbnak Valádi Zoltán, a Giro Bankkártya Rt. it-biztonsági és minőségirányítási vezetőjének Tanúsított biztonság című előadása ítéltetett, míg a legjobb témaválasztásnak Thomas Hemmerlének, az OPALIS előadójának it-biztonsági folyamatok automatizálása című beszámolója bizonyult. Átlagszínvonal tekintetében a résztvevők a legmagasabbra az I. szekció – Biztonságban a vállalat című – ülését tartották. A regisztrációs adatok tanúsága szerint a konferencián 770 fő vett részt, míg az esti VIP partin 254-en voltak jelen.

A két-három évtizedes tömeges számítógép- és a tizenéves internethasználat ellenére a hacker, a számítógépvírus és általában az ártalmas programkód fogalma is csak mostanra épült be a köztudatba. A kártékony programok és hackerek tevékenységének visszaszorítása azonban tudatos cselekvést igényel – fogalmazott Keleti Arthur, a szervező és ötletgazda ICON Számítástechnikai Rt. biztonságtechnikai üzletágának vezetője. A rendezvény elsődleges célja volt, hogy a kormányzati és a vállalkozói szféra figyelmét egyaránt felhívjuk: ma már rendkívüli összefogásra van szükség ahhoz, hogy az életünket megkönnyítő, azt minden területen támogató internet, és hálózatos infrastruktúra működőképes maradhasson – jelentette ki Keleti. Ehhez szükséges, hogy az informatikai biztonsággal kapcsolatos ismeretek elmélyítésével, a rendelkezésre álló technológiai eszközök bemutatásával a szakértők végre minden szereplővel megértessék: mindennapi, állandó tudatosságra van szükség ahhoz, hogy információkincsünket biztonságban tudjuk. Igyekszünk, hogy mindaz, amit az idén elsősorban a szakma értékelhetett, jövőre a legszélesebb értelemben vett nagyközönséghez is eljusson.

A cégek feletti összefogás, amely az ITBN-t az idén először megteremtette, a rendezvény lezárultával sem szűnik meg. A szervezők, és a legnevesebb résztvevők már dolgoznak azon, hogy ez a kialakult együttműködés milyen formában éljen tovább. Ezzel párhuzamosan az ITBN szervezőinek eltökélt szándéka, hogy a jövő évi rendezvényeken – és természetesen az események közötti hónapokban is – mindent megtegyenek a lakossági és más felhasználók biztonsággal kapcsolatos tudatosságának fokozására.

Azóta történt

Előzmények