Félmillió laptopot hív vissza a Sony

A Sony ma jelentette be, hogy visszahívnak 535 ezer Vaio laptopot, mivel egy szoftverhiba miatt a gépek veszélyesen túlmelegedhetnek.

Az érintett számítógépek a Vaio F és C sorozatából kerülnek ki, melyeknél a január óta értékesített termékekkel kapcsolatban a vállalat eddig 39 panaszt kapott túlmelegedésre. Ezek közül néhány esetben olyan mértékű volt a felhevülés, hogy a gép deformálódott.

A hiba oka a gépekre telepített BIOS-ban található, így a Sony arra kéri a felhasználókat, hogy vagy maguk frissítsék a programot, vagy pedig (hiszen a BIOS-frissítés nem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé) juttassák vissza a számítógépet a gyártóhoz, aki elvégzi a módosítást.

Az előzetes felmérés szerint 535 ezer Vaióról van szó, de a Sony összességéban 646 ezer tulajdonost figyelmeztet, mivel a többi, 111 ezer gépnél is felmerültek kétségek, ezeknél is találtak szoftverhibát.

A cég nem közölte, hogy milyen BIOS-ról van szó, de az biztos, hogy szokás szerint egy külső vállalkozó szállította számukra a hibás programot, melyet egyébként teszteltek a Sonynál elfogadása előtt.

Az érintett gépeket főként Japánban adták el, de bőséggel tartoznak közéjük Európába szállított készülékek is.

A cég honlapján ellenőrizhető, hogy érintett-e az adott, Európában eladott Vaio, és innen le lehet tölteni a frissítést is. (A Computerworld szerint a következő modellekről van szó Japánban: VPCF119FJ/BI, VPCF118FJ/W, VPCF117FJ/W, VPCCW29FJ/W, VPCCW28FJ/P, VPCCW28FJ/R, VPCCW28FJ/W, VPCF11AFJ, VPCF11AGJ, VPCF11AHJ, VPCF11ZHJ, VPCCW2AFJ, VPCCW2AHJ, valamint a világ más részein: VPCCW25FG/B, VPCCW25FG/P, VPCCW25FG/W).

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények