Már Magyarországon is elérhető Musk műholdas internetje

Inkább csak a lehetőség érdekes, nálunk aligha lesz széles piaca a Starlinknek – nem is ilyen helyre szánták.

A raketa.hu figyelt fel rá, hogy a SpaceX műholdas internetszolgáltatása egy tegnapi közlemény szerint – a régióban időben utolsóként – már hazánkból is elérhető.

Előzetesen már február óta be lehetett nyújtani az igényeket, de tegnap óta elég a Starlink honlapján leadni a rendelést.


[+]

Már amennyiben mindenképp ehhez a szolgáltatáshoz ragaszkodik valaki, ugyanis csöppet sem olcsó termékről van szó, különösen a számtalan alternatívát kínáló magyar viszonyok között: az antenna 260 ezer forintba kerül, a szállítási díj 23 ezer forint, a havidíj pedig 35 500 forint – a cég ígérete szerint ezért a pénzért 250 Mb/s-os letöltési sebességet biztosítanak (a mérések szerint ez a gyakorlatban 100-150 Mb/s, igaz, műholdas netnél még ez is kimagaslóan jó teljesítmény).

Vagyis a Starlink Magyarországon csakis azoknak ér(het)i meg, akik tényleg olyan helyen élnek vagy dolgoznak, ahol semmi más módon nem jutnak (gyors) internethez.

Előzmények