Pénzéhes bandának nevezte a lemezkiadókat a minap Steve Jobs, az Apple első embere, miután kiderült, hogy a zenegyárosok az internetes terjesztési díjak emelését tervezik. Elemzők szerint azonban a jelenleg gyakorlatilag az iPodból és az iTunesból élő vállalat alázatosabb is lehetne kenyéradóival, mert igaz ugyan, hogy ma a digitális zeneletöltések piacának 70 százaléka az övé, nem lesz ez mindig így.
A vita annak kapcsán lángolt fel, hogy az Apple és a kiadók által kötött licencmegállapodás jövő tavasszal lejár. Noha mindkét fél komoly haszonra tett szert az iPod-jelenségnek köszönhetően, most szeretnének előnyösebb feltételeket kiharcolni maguknak. Az Apple ragaszkodik ahhoz, hogy az árak egységesek maradjanak: egy dalért továbbra is 99 centet, egy albumért pedig 9,99 dollárt kelljen kicsengetni a vásárlónak. Mint mondják, ez az egyszerű árazási modell a siker egyik titka.
A kiadók azonban nem hisznek a rögzített árakban, inkább rugalmas árazást vezetnének be: egyes zeneszámok többe, mások kevesebbe kerülnének, akárcsak a CD-lemezek. „Nem minden dal egyenlő, nem minden album egyenlő” – hívta fel a figyelmet a lemezipar antidemokratikus voltára a Warner Music Group vezérigazgatója, Edgar Bronfman. Vannak olyan számok, melyekért a vásárlók hajlandók többet fizetni, és vannak olyanok, melyeket hajlandóak vagyunk olcsóbban adni – mondta. Jobs szerint azonban egyszerűen arról van szó, hogy a kiadóknak megjött az étvágya, ám azt elfelejtik, hogy egy esetleges áremelés nem a forgalmat, hanem a kalózmásolatok számát növelné.
Elemzők szerint ugyanakkor az Apple csak addig diktálhat, amíg ilyen súlya van a digitális letöltések piacán. Ez azonban nem lesz mindig így – figyelmeztetnek –, hiszen például a csengőhangokból már ma is tekintélyes bevétele van a kiadóknak, míg az előfizetéses zeneboltok, mint amilyen a Yahoo Music vagy Napster, szintén megerősödnek idővel.
A vita annak kapcsán lángolt fel, hogy az Apple és a kiadók által kötött licencmegállapodás jövő tavasszal lejár. Noha mindkét fél komoly haszonra tett szert az iPod-jelenségnek köszönhetően, most szeretnének előnyösebb feltételeket kiharcolni maguknak. Az Apple ragaszkodik ahhoz, hogy az árak egységesek maradjanak: egy dalért továbbra is 99 centet, egy albumért pedig 9,99 dollárt kelljen kicsengetni a vásárlónak. Mint mondják, ez az egyszerű árazási modell a siker egyik titka.
A kiadók azonban nem hisznek a rögzített árakban, inkább rugalmas árazást vezetnének be: egyes zeneszámok többe, mások kevesebbe kerülnének, akárcsak a CD-lemezek. „Nem minden dal egyenlő, nem minden album egyenlő” – hívta fel a figyelmet a lemezipar antidemokratikus voltára a Warner Music Group vezérigazgatója, Edgar Bronfman. Vannak olyan számok, melyekért a vásárlók hajlandók többet fizetni, és vannak olyanok, melyeket hajlandóak vagyunk olcsóbban adni – mondta. Jobs szerint azonban egyszerűen arról van szó, hogy a kiadóknak megjött az étvágya, ám azt elfelejtik, hogy egy esetleges áremelés nem a forgalmat, hanem a kalózmásolatok számát növelné.
Elemzők szerint ugyanakkor az Apple csak addig diktálhat, amíg ilyen súlya van a digitális letöltések piacán. Ez azonban nem lesz mindig így – figyelmeztetnek –, hiszen például a csengőhangokból már ma is tekintélyes bevétele van a kiadóknak, míg az előfizetéses zeneboltok, mint amilyen a Yahoo Music vagy Napster, szintén megerősödnek idővel.
