T-Mobile: tervezettnél jobb félévi eredmények

Az első félévben minden területen a tervezettnél jobb eredményt ért el a május 3-a óta T-Mobile márkenevet viselő hazai piacvezető mobilcég. Az előfizetők száma, az árbevétel és az EBITDA terén is jól teljesítő vállalat tavaly év vége óta tovább növelte piaci részesedését.

A gyors és sikeres márkaváltást lezáró T-Mobile Magyarország Rt. a januártól június végéig terjedő időszakban közel 150 ezres ügyfélszám-növekedés mellett a piaci részesedés tekintetében is emelkedést könyvelhetett el, így a hazai mobilhasználók közel felét (június végén 47,68 %) továbbra is a vezető hazai mobilcég szolgálja ki. Az ügyfélszám növekedésében 2004-ben jelentős változás következett be és az előző esztendők tendenciájától eltérően a T-Mobile új ügyfeleinek közel fele ismételten az előfizetéses díjcsomagokat választja, az új értékesítésen belül a kártyás előfizetők korábbi, közel 90 százalékos aránya viszont jelentősen csökkent.

A tarifák, készülékek terén mutatkozó erős verseny, valamint a végződtetési díjak csökkenése ellenére a vállalat első féléves árbevétele közel 5 százalékkal (126,9 milliárd forintra) nőtt. A márkaváltás és a piaci részesedés növelése a hatékony működésnek köszönhetően kedvező hatást gyakorolt az eredményességre, így az EBITDA több mint 9 százalékos növekedése majdnem kétszeresen haladja meg az árbevétel emelkedésének mértékét. Az ügyfélszám, a piaci pozíció, a bevételek és a nyereség vonatkozásában egyaránt elmondható, hogy a T-Mobile – a szokásostól eltérő feladatok ellenére – a tervezettnél jobb eredményekkel zárta az első fél évet.

Azóta történt

Előzmények