Teljesíthetők a Matáv idei céljai

Habár a második félév jóval nehezebb lesz, mint az első, a Matáv idei tervei továbbra is teljesíthetők – nyilatkozta a Reutersnak Straub Elek, a cég vezérigazgatója. A társaság EBITDA rátája eléri majd a 40 százalékot (az első féléves 42,3 százalék után), ám jelenleg ennél többet nem ígérhetek – mondta Straub.

A Matáv az elkövetkezendő évekre az árbevétel stagnálására számít, ám van néhány kitörési pont, amivel kissé feljebb tornászható a forgalom. Ilyen lehet a külföldi – elsősorban a Balkánon végrehajtható – akvizíció, amelyre a tervek szerint a jövő év folyamán sor kerülhet. A másik kitörési lehetőség az egyre népszerűbbé váló ADSL, az ilyen vonalak száma december végére túllépi az idénre tervezett 200 ezer darabot, 2006-ra pedig a 400 ezret.

Lezárult a Matáv-részvények dematerializációja. A tulajdonosok szinte valamennyi nyomdai úton elállított részvényt benyújtották cserére, mindössze 100 ezer papír marad a korábbi részvényeseknél. Ezeket a cég érvényteleníti, a helyettük kibocsátott dematerializált részvényeket hat hónapon belül a tőzsdén értékesíti.

A stagnáló árbevétel és az erős konkurenciaharc ellenére tovább csökken a Matáv eladósodottsága, a ráta mára megközelítette a Matáv hosszú távú terveiben szereplő 30 százalékos szintet. Nem szeretnénk, ha az eladósodottság e szint alá csökkenne, ez alatt az összes szabaddá váló cash flow-t osztalékfizetésre használnánk fel – mondta Straub Elek.

Egyelőre nem tudni, mennyibe kerül majd a társaságnak az UMTS-licenc megvásárlása. A Matáv azonban semmi esetre sem szeretne abba a hibába esni, mint anyavállalata, amelynek lehet, hogy sosem térül meg a licenc megvásárlásába fektetett pénze. A távközlési cég kívánalmai szerint először alacsony díjat szedne a harmadik generációs mobiltechnológiáért a magyar állam, amely később a fogyasztói igények emelkedésével nőne.

Azóta történt

Előzmények