Terjedőben az ADSL Oroszországban

Az internetszolgáltatás piaca Moszkvában tavaly öt-hét százalékkal nőtt, 120 millió dolláros bevételnövekedést eredményezve – írja az Interfax a vezető internetszolgáltató társaság, az MTU-Intel vezérigazgató-helyettesére hivatkozva. Nyikolaj Zaharov szerint a világhálót igénybe vevők száma az orosz fővárosban évente átlagosan tíz százalékkal nőhet, s úgy véli, ez a tendencia lesz jellemző 2004-re is.

A felmérések Moszkvában jelenleg 1,7 millió előfizetőt tartanak nyilván, ebből 600-700 ezren otthon interneteznek. A felhasználók kilencven százaléka hagyományos vonalkapcsolt – "betárcsázós" – előfizetéssel rendelkezik, azonban az utóbbi években Moszkvában és Szentpéterváron egyre nagyobb teret hódít a széles sávú ADSL-hozzáférés. Az MTU-Intel adatai szerint 2003 novemberében Oroszország területén negyvenezer ADSL-előfizetőt tartottak nyilván, ennek fele jutott a fővárosra. A társaság becslései szerint két-három éven belül az ADSL-t választó előfizetések meg fogják haladni a hagyományos, vonalkapcsolt internetezést. A korszerű technológia elterjedése érdekében februárban új, felhasználóbarát csomagok forgalmazását kezdték meg Oroszországban.

Előzmények