Tízfős csapat készítette a Windows Vista hangjait


Vista-Fripp

Vannak zenekarok, akik 18 hónapot töltenek el egy új album elkészítésével. A Microsoftnak néha csak négy másodpercnyi zenére van szüksége egy bizonyos hangjelzéshez, ők vajon mennyit időt áldoznak erre a négy másodpercre? Steve Ball, a Microsoft „hangfelelőse” a Windows Vista megjelenése kapcsán beszélt munkájukról.

Egy zeneszámhoz képest a számítógépes hangjelzés hihetetlenül rövid idő, ám ezeket a hangokat felhasználók milliói hallgatják nap mint nap, szerte a világon. A helyes, jellemző és vonzó hangzás előállításához ezért – mint Steve Ball közölte – az új operációs rendszer kidolgozásakor a szoftvercég Robert Frippet szerződtette. Fripp neves zenész, aki a King Crimsonnal játszott együtt, s most elvállalta, hogy Ball és a Microsoft munkatársai instrukciói alapján állítson elő effekteket a Windows Vistához. Feladata volt: megtalálni azt a néhány másodpercnyi tökéletes hangzást. Nem véletlen, hogy pont őt választották a redmondiak, hiszen Brian Enóval közösen ugyancsak ő készítette a Windows 95 hangjait is, s emellett Ball, a Windows audiovizuális csoportjának programmenedzsere, Fripp tanítványa és üzleti partnere is volt.

A néhány másodpercnyi hangzóanyagok előállításához Ball egy 10 fős munkacsoportot hozott létre, akik a projekt végrehajtásában segítették. A hírek szerint hatalmas viták folytak a stílusról, számtalan változatot mérlegeltek, míg megtalálták azt az „emberi” hangzást, mely a Vista grafikus felületével is harmonizál. Az indító klip végül is olyan lett, amely megidézi hangzásában a „Win-dows Vis-ta!” ritmusát, s a végeredmény Ball reményei szerint hangos névjegye lesz az új operációs rendszernek: az új Windows grafikájának négy alapszíne négy húr hangzásával harmonizál. Természetesen nem csak a bejelentkező hangzáson dolgoztak, hanem a további, összesen 45 Vista-hangon is (e-mail érkezett, hibajelentés stb.) A Microsoft célja – mily meglepő! –, hogy bizonyos számítógépen végzett akciók a felhasználók tudatában összekapcsolódjanak bizonyos, általuk tervezett hangokkal.

Ball szerint ez kutya nehéz munka egy zenész számára, mert megoldhatatlan feladatot kell megoldaniuk: egy kellemes, szívesen hallgatott hangsorozatot kell produkálniuk, ám mivel ezek az effektek a használat során százszor, ezerszer ismétlődnek, elkerülhetetlen, hogy a felhasználók megunják őket. S ez az oka, hogy olyan hosszú ideig tartott a kísérletezés, együtt kellett élniük a választott hangzásokkal, hogy megtapasztalhassák „élettani” hatásukat. Ezen kívül ma már annyi digitális eszköz bocsát ki különböző hangokat, hogy nem könnyű egy jellegzetes „Vista-hangzást” megtalálni, mely ugyan a háttérben szól, mégis olyan lesz, ami elsődleges információkat közöl, s meghatározó a felhasználók számára.

Hááát, a pénzt és az időt nem sajnálták rá, majd kiderül…

Update: Hűséges fórumozóinknak hála, itt egy link, ahol össze lehet hasonlítani az XP és a Vista hangjait.

 

 

Azóta történt

Előzmények