Új befektetési hullám a Szilícium-völgyben

Az utóbbi három-négy hónapban a Szilícium-völgy gazdaságára olyan mértékű felélénkülés volt jellemző, mely példátlan a doktkom szektor 2001-ben kezdődött válsága óta. Ezt többek közt az internetes kisvállalkozások egy újabb hullámának megjelenése jelzi. Az ágazat visszaesését túlélő online nagyvállalatok, mint a Google, az eBay és a Yahoo szintén növekedésen estek keresztül, míg a a környék hagyományosabb csúcstechnológiai cégei (Hewlett-Packard, Oracle) is növekvő forgalomról és magasabb tőzsdei árfolyamokról adnak hírt – számolt be az InfoPark Zrt. innovációs hírlevele a USA Today nyomán.

Tartós növekedés vagy ismét lufi?

A dotkom-válság 2003-as mélypontja óta a Szilícium-völgy internetes vállalkozásaiba irányuló kockázati tőke közel 75 százalékos emelkedésen esett keresztül. A Kalifornia államban található technológiai övezetben a munkanélküliség 9,3 százalékról 5 százalékra csökkent. A helyi ingatlanárak folyamatosan emelkednek: egy családi ház átlagos értéke a környéken 700 000 dollár, míg az országos átlagérték 230 000.

Mary Hoddler, a Dabble digitális média-kisvállalkozás elnök-vezérigazgatója azt jósolta a lapnak, hogy a Szilícium-völgyben a jelenlegi növekedési ciklus „valódi és hasznos termékeken” alapszik, és nem lesz rá jellemző a korábbi dotkom-láz túlkínálata. A USA Today szerint ezzel számos helyi vállalkozó egyetért, míg egyes, Kalifornián kívüli szakértők kritikusabban értékelik a helyzetet. Nicholas Carr, a „Does IT Matter?” című könyv szerzője úgy véli: a technológiai szektor egyre lassuló ütemben növekszik, és a mostani kaliforniai fellendülés csak átmeneti jellegű.

A szektor visszaesését átvészelő cégek, köztük a Kalifornia állambeli, San José-i központú Cisco Sytems vezetői azonban abban reménykednek, hogy a válságból tanultak annyit, hogy ne kövessék el mégegyszer ugyanazokat a hibákat. Nagyfokú óvatosság jellemző a völgy befektetőire is. A videofájlok keresését, rendszerezését és elérési útvonalának megjegyzését kínáló Dabble webszájt 350 000 dollár értékű magvető tőkét vonzott és – a cégvezető bevallása szerint – a jövőre vonatkozó befektetési ajánlatok is szerények. 

Nem csak a befektetők, hanem a Szilícium-völgy nagyvállalatai is elővigyázatosak. A világ legnagyobb csipgyártója, az Intel szeptember elején 10 500, a második legnagyobb PC-gyártó Hewlett Packard pedig 15 000 dolgozóját bocsátotta el. A lapnak nyilatkozó pénzügyi szakértők az óvatosságot indokoltnak látják. Szerintük ugyan egyes technológiák, mint a fejlett mobilhálózatok vagy számítógépes játékrendszerek, növekedésben fogják tartani a szektort, de ez a növekedés szerényebb lesz, mint korábban, és néhány területen kisebb válságok is kialakulhatnak.

A kockázati tőke lelkes – a Szilicium-völgyet elérte a befektetési hullám

Ennek ellenére az utóbbi időszakban született példa nagyobb kockázatú befektetésekre is a Szilícium-völgyben. A YouTube videoszájt 11,5 millió dollár kockázati befektetést kapott a közelmúltban, annak ellenére, hogy a weboldal rendezetlen problémákkal küzd a digitális jogkezelés terén. A Facebook főiskolai közösségi szájt, melyet egy 22 éves diák vezet, több mint 38 millió dollár kockázati befektetést vonzott. A Szilícium-völgy gazdasági fellendüléséről árulkodik az is, hogy a Google több mint 600 állást hirdetett meg Mountain Dew-i központjában, és olyan szolgáltatásokat – például egy mesterszakács által készített ingyenebédet – nyújt dolgozóinak, melyek a 2000 előtti dotkom-láz fényűzését idézik. A vállalat 116 milliárd dolláros piaci értéke nagyobb, mint a Pepsié, a Home Depoté vagy a Genetech-é.

A befektetési hullám élénkülést indított el a helyi ingatlanpiacon is. Egy kaliforniai ingatlanközvetítő vállalat adatai szerint 2006 első negyedében 82 magánház kelt el 2,5 millió dolláros árfolyamon Santa Clara és San Mateo megyékben. A többnyire a technológiai cégek felsővezetőinek otthont adó Woodside településen egy ház nemrég 10,3 millió dollárért kelt el. Az irodapiacra is a fellendülés jellemző: a Brandenburg Properties ingatlanközvetítő cég korábban tulajdonrészért cserébe kínálta 5000 négyzetméter területű Santa Clara-i irodaépületét start-up vállalatoknak, majd visszamondta kedvezményes ajánlatát, miután a Yahoo a környéken irodahelyiségeket vásárolt.

Az elemzők véleménye megoszlik arról, hogy a San Francisco környékén tapasztalható fejlemények átterjednek-e az ágazat egészére. A már említett Nicholas Carr szerint a Szilícium-völgy gazdaságának virágzó és válságos szakaszai közt kisebb lesz a különbség, ahogy maga a technológiai szektor felnőtté válik. A személyi számítógép mindössze 25, míg az internet 13 éves – emlékeztette a lap olvasóit Carr. Szerinte a technológiai ágazat dinamikus növekedésén túl vagyunk, és a terület kezd egyre jobban hasonlítani a hagyományos gyártóágazathoz. Su-Ming Wong, a sydneyi Champ Ventures befektetőcég igazgatója arra mutatott rá a USA Today cikkében, hogy a 2001-es mélypont óta a technológiai szektor folyamatosan növekszik, még ha kevésbé látványosan is, mint az első internetes láz idején. A szakember úgy véli: a Szilícium-völgy fog maradni a technológiai gazdaság vezető központja, mert a modellt álláspontja szerint más országok eddig sem tudták és a jövőben sem tudják majd sikeresen lemásolni.

Forrás: USA Today/InfoPark Zrt.

Azóta történt

Előzmények