Vasút az interneten és internet a vasúton?

Internet-terminálokat adtak át pénteken a Nyugati pályaudvaron. Az esemény fontosságát jelenlétével az informatikai miniszter is jelezte. A két új, ingyenesen használható eMagyarország Pont a MÁV Nyugati modell programjának első lépése, amely a civil szféra és az állami összefogás keretében kívánja megújítani a pályaudvart és környezetét.

A ma is napi 60 ezer utast kiszolgáló pályaudvar a híres párizsi Eiffel iroda tervei szerint készült 1877-ben, az impozáns vasszerkezetű csarnok és épület a korabeli Európa egyik legkorszerűbb pályaudvara és Pest egyik legszebb épülete lett. A vasúttársaság – külső támogatások bevonásával – talán újra a régi pompájába, de a mai kor követelményeinek megfelelően kiegészítő szolgáltatásokat is nyújtó centrummá tudná varázsolni a pályaudvart, de az egyértelműnek látszik, hogy csupán saját forrásokból ezt nem tudják megvalósítani.

A most felavatott eMagyarország Pontokat a minisztérium egyik kiemelten kezelt programjának keretében hozták létre. Az év végéig 2700 terminál üzemeltetését tervező Informatikai és Hírközlési Minisztérium eMagyarország Pontjai ingyen vagy maximált áron, rendszeres nyitva tartással biztosítják az internet-hozzáférést minden érdeklődő számára. A kistelepülésekre, hátrányos helyzetű régiókba eljutó hálózat megteremti annak feltételét, hogy az ott élők se rekesztődjenek ki az információs társadalomból. Az eMagyarország Pontok listája elérhető az eMagyarország Portálról.

Európában egyre gyakoribb, hogy a vasútállomásokon nyilvánosan hozzáférhető, vezeték nélküli internet-hozzáférést biztosítanak. Nagy-Britanniában azonban már megvalósult (vasúttársaságok és internetszolgáltatók együttműködésében), hogy a szerelvényeken is el lehet érni WLAN hálózatot, az 1. osztályon ingyenesen, a 2. osztályon nagyjából 3 fontnak megfelelő összegért. A menetközbeni internetezés Magyarországon még várat magára, a MÁV ugyanis szűkös anyagi lehetőségeire hivatkozik. Ez a szolgáltatás 3G-s mobilhálózatok kiépítésével akár hazánkban is megvalósulhatna úgy, hogy a vasúti kocsik hotspotjaira mobilhálózat (vagy műhold) juttatná el az internet-hozzáférést, az üzemeltető pedig valamelyik internetszolgáltató lenne.

A MÁV-nál már korábban is felmerült annak a lehetősége, hogy internetelérést biztosítsanak a vasúti kocsikban. A „diákkocsi” nevű kezdeményezés anyagi erőforrások és a technológia kiforratlansága miatt egyelőre nem valósult meg. Azonban előremutató jel a vasúttársaság internetes jegyrendelés-szolgáltatásának jövő évi elindítása, amely közel öt évig tartó előkészítést követően végre végleges formát öltött, talán a többi elképzelés is a megvalósulás fázisába kerül. Az internetes kocsik ötlete tehát a fiókban van, bízzunk benne, hogy erre nem kell 5 évet várni, amíg kikerül onnan.

Azóta történt

Előzmények