Kevesen használják ki a virtualizáció előnyeit

A HP megbízásából a Penn Schoen és Berland piackutató nemzetközi felmérést készített a virtualizációról. A vizsgálat szerint bár az informatikai döntéshozók 86 százaléka már dolgozik valamilyen virtualizációs projekten, ezek nagy többsége még kezdeti fázisban van. Közülük 89 százalék tervezi, hogy informatikai infrastruktúrájának egynegyed részét virtualizálja 2010-ig.

Jóllehet a válaszadók többségének végső célkitűzése eszközeik 75 százalékának virtualizálása, az informatikai vezetők és döntéshozók továbbra sem úgy tekintenek a virtualizációra, mint az üzleti forgalom növelésére irányuló befektetésre. A legtöbben nem széles körben, átfogó stratégiát követve vezetik be a virtualizációt, és ezért kevésbé tudják kihasználni a technológia előnyeit és potenciálját.

Míg a megkérdezettek egyetértenek azzal, hogy a virtualizációval csökkenthetők a költségek és növelhető a hatékonyság (80, illetve 70 százalékkal) , a többség nem kapcsolja össze az összességében jobb üzleti teljesítményt egy hatékonyabb és költségkímélőbb technikai infrastruktúrával. Mindössze 37 százalékuk gondolja, hogy a virtualizáció gyorsítja a növekedést, és 35 százalékuk szerint jelenthet versenyelőnyt.

A HP felmérése arra is választ ad, hogy melyek azok a tényezők, amelyek miatt az informatikai vezetők idegenkednek a virtualizációtól. Egyrészt az első évben magasak az átállással és a munkaerő-továbbképzésével kapcsolatos költségek, másrészt meg kell szerezni a vezetőség jóváhagyását és infrastrukturális tervezésre is szükség van – áll a vizsgálatot ismertető közleményben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Előzmények