Idegesítőbb lesz a lopott Windows XP

A Microsoft úgy döntött, hogy az ún. WGA Notifications (a hazai leányvállalat terminológiájában WGA-értesítések) program újabb verziójában Windows XP Professional alatt is bevezeti a Vistában már bevált, irritálóbb figyelmeztetéseket – derül ki egy, a vállalat termékmarketingért felelős vezetője, Alex Kochis által írt blogbejegyzésből .

Eddig itt az eszköz úgy működött, hogy – ha az operációs rendszer megbukott a WGA szűrőjén – a bejelentkezés előtt, illetve azt követően a tálca feletti asztalterületen rendszeresen figyelmeztette a felhasználót arra, hogy „valószínűleg szoftverhamisítás áldozatává vált”. Ezek a jövőben is megmaradnak, de mostantól lebukás után fekete asztal is jár a kalózoknak: bármilyen kép is volt beállítva, a program azt lecseréli. És bár ekkor is meg lehet változtatni a hátteret, nem érdemes, mert óránként visszaáll a feketeség – egészen addig, amíg nem sikerül validálni az XP-t.

E mellett felbukkan az asztal jobb alsó sarkában a „levakarhatatlan figyelmeztetés”, egy átlátszó grafikus értesítés, amelyet nem lehet eltüntetni. A vízjeltől annyiban különbözik, hogy nem a háttéren található, és ezért kerülhetnek alá ikonok is, melyekre gond nélkül lehet kattintani, de az ablakok kitakarják. A fekete hátteret tulajdonképpen azért vezették be – írja a blogban Kochis –, hogy még szembetűnőbb legyen ez a figyelmeztetés.

A Microsoft egyben egyszerűsítette az egyébként az automatikus frissítés szolgáltatáson keresztül terjesztett WGA-értesítések telepítését, és javította a program detektálási hatékonyságát is: a héten kiadott új verzió már az újabb lopott és hamis termékkulcsokat, valamint termékaktiválási trükköket is ismeri. Egyelőre ez a változat csak a Windows XP Professional verzióra (illetve az arra épülő rendszerekre, a Tablet és Media Center Editionre) települ, mivel „ezt lopják a leggyakrabban” – írja Kochis. A Windows XP Home felhasználók tehát haladékot kapnak, és így kevésbé tolakodó figyelmeztetéseket, ha illegális a szoftverük.

Azóta történt

Előzmények