Jóri András (balra)
A január 28-ai Adatvédelmi Napra időzített magyar konferencián – bár nem tudtam a reggeltől estig tartó rendezvény minden előadásán részt venni – határozottan jól éreztem magam, s ez bizony nagyon rég fordult már elő. Hiába, az idő telik, az újságíró öregszik, s egy bizonyos konferenciatapasztalat után a tudósító vagy kerüli a legtöbbször unalmas, önfényező összegyűléseket, vagy – ha már muszáj ott lenni – azok kellemesebb oldalait részesíti előnyben: menekül a büfébe, stíröli a csajokat, várja az állófogadást (már ha van).
Szerdán nem ez volt a helyzet, ahogy már a programfüzetből is megjósolható volt. Kifejezetten szerencsésnek és mindannyiunk számára kedvezőnek tekinthetjük azt, hogy az ilyen ügyekben szokásos bénaságát, szűkkeblűségét és korlátoltságát újra és újra megmutató magyar politikai elit tavaly ősszel nem hozott létre egy náluk már mindennapinak tekinthető exlex állapotot, s Jóri András megkaphatta adatvédelmi biztosi kinevezését. Az új ombudsman szakmai múltját ismerve bizton lehetett arra számítani, hogy hivatalba lépése után komoly arculatváltás történik e mindannyiunk számára oly fontos területen – jómagam kezdettől fogva abban reménykedtem, hogy újra beköszönt egy olyan fontos korszak, mint amilyennek Majtényi László adatbiztosi tevékenykedésének idejét (1995–2001) tekinthetjük. S erre a feltételezésre joggal adhatott alapot az, hogy Jóri András évekig szoros munkakapcsolatban állt Sólyom Lászlóval és Majtényi Lászlóval, s talán a „tanítvány” megjelölés sem túlzó.
Az elmúlt hetekben, hónapokban a biztos igazolta is elvárásaimat, igen aktívan szerepel azokban az ügyekben, melyek megkívánják az ombudsman jelenlétét, beavatkozását, állásfoglalásait. De hogy hosszabb távú tervei is vannak, azt a bevezetőben említett, World Wide Identity néven megrendezett, úttörőnek szánt esemény mutatta meg. Erre a konferenciára a biztosi hivatal csapatának sikerült megnyernie egy olyan előadói gárdát, mely több szempontból is teljesen lefedte azokat a területeket és témákat, állami, üzleti és ipari szereplőket, akik, amelyek Magyarországon lényegesek, problematikusak lehetnek adatvédelmi szempontból.
Adatkezelők és adatvédők
Ha más nem történt volna, mint hogy az adatvédelem fontosságát propagáló kampány keretében összegyűjtik ezeket a szakembereket egy kávéra, már az is nagy dolog lett volna az adattudatosság szempontjából oly hátul kullogó országunkban. E reprezentációs, a hírverést fontosnak tartó szándék egyébként határozottan érezhető volt, s ez egyrészt dicsérendő, másrészt viszont a (remélhetőleg a sorban első) konferenciára természetszerűleg némiképp rá is nyomta a bélyegét: kissé „sok” lett – de erről majd később.
A számomra legszimpatikusabb és mintát kínáló szervezési elv az volt, hogy a rendezők túlléptek a magyar közélet számára oly ismerős „szembenállási logikán”, s jelen voltak, beszéltek, érveltek, bemutattak azok is, akik a személyes adatok védelmének hivatásos vagy önkéntes képviselői, illetve azok is, akik adatkezelőként, a szabályok alkalmazóiként más, üzleti vagy politikai érdekeiktől vezettetve gyakran birkóznak a törvényekkel, s egyes konkrét esetekben egészen másként látják azok alkalmazását, mint az adatvédelmi biztos.
Ivanics Krisztina
Csodát persze nem várhattunk, de üdítő volt látni és hallgatni, ahogyan például Ivanics Krisztina, a Sanoma képviselője konkrét példákat hozva érvel a médiacég adatvédelmi gyakorlata mellett, időnként súlyos kritikai észrevételeket téve: íme az értelmes szakmai vita csírája és reprezentációja.
Minden konferencia közös tulajdonsága persze, hogy voltak érdekesebb, illetve unalmasabb előadások. Akadt olyan cég, melynek képviselője vitára gerjesztően, érdekesen beszélt, s akadt olyan is, akinek küldötte a szokásos marketingdumát nyomta le. De döntő többségükben kifejezetten érdekes és informatív bemutatókat tartottak. Az persze az adatvédelem széles körű népszerűsítését célul kitűző rendezvényhez hozzátartozott, hogy az egyik legjobbnak bizonyult előadó, dr. Peszleg Tibor alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda csúcstechnológiai bűnözés elleni osztályának képviseletében a nagyközönség számára mindenképp érdekfeszítő előadást tartott, ám mondjuk az IT café törzsolvasói semmiféle újdonságot nem találtak volna benne, hiszen az adathalászatról vagy a nigériai típusú csalásokról e szakmai portál oldalain már nagyon sokat írtunk.
Ám például Halász Mónika, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének jogtanácsadója olyan, a legtöbbször még jelen pillanatban is zajló ügyekről beszélt illusztrációként, melyek a gyakorlatban mutatták be az adatvédelem szükségességét, illetve csapdáit. De említhetném Keleti Arthur a KFKI biztonsági stratégájának gondolatébresztő, nagyszerű beszámolóját, a biztonsági incidensek nyilvánosságra hozatalának dilemmáiról, mely mind informativitását, mind szemléletét tekintve különös szakmai csemegének számított, illetve Ádám Szilveszter, a Nemzetik Hírközlési Hatóság munkatársának tájékoztatását a tavaly életbe lépett új szabályozásról, mely a kéretlen elektronikus hirdetések terén több újdonságot is hozott.
És még sorolhatnám. De a rendezők már meghívójukban megemlítették, hogy az itt elhangzott előadások anyagai (vagy legalábbis rövidített változatuk) elérhetőek lesznek az interneten is. Ez egy olyan – tegyük hozzá, bár nálunk nem megszokott, de egy állami szervezettől elvárható – gesztus, mely nélkülözhetetlen a kitűzött cél, a nagyobb adattudatosság eléréséhez.
Halász Mónika
Ez volt az első lépés
A konferenciát professzionálisan szervezték meg: úgy törődtek a résztvevőkkel, úgy készültek fel (a nap elején kiosztott CD-n egy friss tanulmánykötet mellett az összes résztvevő előadásának bemutatója szerepelt), hogy nem lehet ebben hibát találni – s számomra ez a kedvesség különösen megható volt (naiv vagyok?), hiszen hasonló elbánásban részesültem már, de akkor egy-egy világcég sajtótájékoztatóján voltam, ahol igen csak látszott a céltudatosság, az a fajta hűvös profizmus, mely része a vállalati marketingstratégiának. Itt viszont egy állami szervezet képviselőivel találkoztam, akik – remélem – elkötelezettségből (is) tették a dolgukat.
A nagy érdeklődés mindenesetre biztató, s ez arra kell sarkallja a szervezőket, hogy a következő alkalommal már egy kissé nagyobb befogadóképességű helyet válasszanak, még akkor is, ha az a családias hangulat rovására megy. Emellett kívánatosnak tartanám, hogy a várt folytatásban már ne a most éppen helyén lévő reprezentativitás legyen a fő cél, inkább „markoljanak kevesebbet”. Bármennyire is érdekfeszítőek a témák, tizenkét órán keresztül képtelenség azonos koncentrációval figyelni.
A napokban közzétett híreinkből, illetve az ezek kapcsán létrejött topikokból világos, hogy bőven van még mit tenni Magyarországon az adatvédelem kapcsán, s ezt a folyamatot kiválóan segíthetik az ilyen szakmai rendezvények, főképp, ha egy-egy konkrét szakterületet ölelnek fel.
