Új hozzászólás Aktív témák

  • stellaz

    addikt

    Közössége is válogatja. Nálunk nagy szerencse, hogy az iskola nem facebookon akar kommunikálni (sőt), a szülők nem facebookon kommunikálnak és tudtommal az osztályban sincsen semmilyen kommunikáció digitális platformokon, a szülők általában is tiltják ezeket.
    Persze idővel változhat ez, de a gyereket én folyamatosan készítem fel arra, hogy tele van a net csalókkal, stb. Csak egyrészt én sem tudok mindent, nem tudom lekövetni az összes digitális trendet és aki nem ásta bele magát annyira mint én, annak meg pláne fogalma sincsen semmiről.
    Volt olyan apuka, akinek próbáltam elmondani, hogy van szülői felügyelet, de elhajtott, hogy ő aztán nem használ telefont semmire. Miközben tudom, hogy a gyereke 16+-os tartalmakat néz 8-9 évesen, mert nem látja mit csinálnak a rá és a nagyobb testvérekre bízott laptoppal, miközben bizisetn a bekészített mesefilmet nézik.

    Ezekben a dolgokban mindenkinek van felelőssége, de csak a szülőre tolni a dolgot, az nagyon hibás nézet. A cégekre tolni is furcsa abból a szempontból, hogy azért van az állam, hogy törvényekkel vegye elejét a kifogásolt eseteknek.

    Hozzanak törvényeket és tartassák be azokat, a cégek meg legyen együttműködőek. A szülők meg próbáljanak meg edukálódni a témában. A gyereket meg edukálni az iskolában is és otthon is.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák