Szoftverbemutató: Microsoft Office 365 ProPlus

Előszó

Idén februárban debütáltak nemzetközi szinten a Microsoft Office 365 üzleti verziói, de a hazai premierre április 17-éig kellett várni. Az idei év az MS irodai programcsomagjai szempontjából mozgalmasnak mondható, hiszen januárban rajtolt el az otthoni felhasználóknak szánt Office 2013 – mely egy teljesen újfajta licencelési módot hozott magával, rendhagyó módon az otthoni szektorban – , és most a kkv-knak szánt megújult Office 365 is megérkezett. Azért fontos leszögezni, hogy új alapokon nyugvó termékről van szó, mert az Office 365 márkanév már majdnem kétéves, tehát nem igazán mondható újnak. Korábban egyébként szó volt róla itt az IT cafén is.

Régi név, új szoftver

Az Office-ok nagyjából 2-3 évente jelennek meg új fő verziószámmal, és míg a korábbi kkv-s verziók csak online Office-alkalmazásokat tartalmaztak, most úgy látta jónak a cég, hogy nemcsak a vállalati verziók kapják meg az offline telepítőket, hanem a kisvállalkozásoknak kínált csomagnak is a részévé teszik. Ebből két dolog következik:

  • megnőtt a telepítéshez szükséges helyigény
  • a felhőtechnológia az offline alkalmazásokban is jelen van, tehát egy hibrid termékről beszélünk

Office 365 ProPlus
Office 15 néven hoz létre egy mappát a telepítés helyén, és majdnem 3 GB szabad helyet igényel

A legfontosabb tényező, hogy az Office 365 egy nagy frissítésen esett át, aminek köszönhetően megkapta az Office 13 valamennyi fontosabb vívmányát, mint például továbbfejlesztett Word, Excel stb. Úgy is mondhatnánk, hogy azért nem Office 13 vállalati verzió néven fut, mert (ahogyan az operációsrendszereknél volt régen) az irodai alkalmazások terén is el van választva a két kategória.

Érdekes számozás

Amint az látható, a program Office 15-ként hoz létre egy mappát a Program Files vagy a Program Files x86 könyvtárban, attól függően, hogy a 32 vagy a 64 bites verziót töltöttük le. Igen, szerencsére van belőle natív 64 bites verzió is.

Office 365 ProPlus
Office 365 ProPlus a Windows 8 PRO OS-re installálva

Az első, még angol nyelvű Office 365 E3 verzió, amit kaptam kipróbálásra, még Windows 7 alatt Office 13 néven jelent meg a vezérlőpultban. A honosított verziónál viszont már Office 365 ProPlus lett a neve.

Office 365 ProPlus
A Windows 8 kezdőképernyőjén jól látható, hogy a klasszikus Office-alkalmazások nevükben a 2013-as számot hordozzák

A telepítési idő egyébként 15-20 perc alsó hangon, még egy SSD-s rendszeren is, de ebben jelentős szerepe vannak annak is, hogy webinstalleres műveletről volt szó, azaz az aprócska keretprogram tölti le a szükséges összetevőket. Offline telepítőkészlet egyelőre nincs.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Vége a Hotmailnek

    A Microsoft bejelentette, hogy végeztek a fiókok migrálásával, mától teljesen átveszi a régi levelező helyét az Outlook.com.

  • Túl a százmillión a Windows 8

    A Windows Blue érkezését hivatalosan is megerősítette a Microsoft, a 8.1-es frissítés év végére várható.

Előzmények