Már nem sci-fi az arcfelismerés

A felismerés pillanata


Az Intellio sajtótájékoztatójának helyszínét egy emelet, több lépcsőfok és egy folyosó választotta el a főbejárattól. Felbaktatva a lépcsőn, kikerülni sem tudtam a plafonról lógó kamerákat, vártam az élő demonstrációt. Már figyelnek – gondoltam –, már elemzik az arcomat, már tudják is, ki vagyok, tudják, merről jöttem, miért vagyok itt…

Persze nem, fogalmuk sem lehet arról, ki vagyok. Csupán egy statisztikai adat lettem, ahogy beléptem az ajtón. Éppen vesz az egyik kamera nagytotálban, arcom kék keretben díszeleg élőben egy nagy plazmaképernyőn, mellette a nemem és a szoftver által saccolt korom látható. Ott állok középen, bambán bámulom a jövőt.


Honnan tudjuk, pontosan hányan tartózkodnak egy teremben anélkül, hogy mi magunk megszámolnánk? Honnan deríthetjük ki, hány nő és férfi ül az asztaloknál anélkül, hogy rájuk pillantanánk? Hátat fordítva a népségnek miként határozhatjuk meg a jelenlévők átlagos életkorát? Kideríthetjük-e pusztán kamerák képéből, hogy a teremben milyen útvonalon sétáltak a legtöbben? A megoldás már nem sci-fi: ma délelőtt Budapesten bemutatkozott az Intellio emberi arc elemzésére fejlesztett technológiája. Többé nem kell humánerőforrást alkalmazni a rendezvényre érkezők összetételének meghatározására: a portás jegyzetfüzete helyett csupán a megfelelő helyre felszerelt kamerára, egy számítógépre és az elemzést valós időben végrehajtó szoftverre van szükségünk: ahogy a belépő fizikailag a képbe kerül, úgy szellemi értelemben mi is.

Ki vagy, mit akarsz?

Minden öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy szoftver- és hardvermérnökökből álló magyar csoport Intellio néven céget alapított, és biztonságtechnikai megoldások kivitelezésébe fogott. Videoanalitikai algoritmusokat próbálgattak, intelligens kamerákat építettek és kiszolgáló szoftvereket programoztak, de a rendszer maga csak nem akart kellően intelligens módon viselkedni, mondhatni pontatlanul működött. A szakemberek nem adták fel, tovább finomították a technológiát, s egy szép napon meglátták az arcfelismerésben rejlő potenciális lehetőségeket. Az alapötlet egyszerű: ha az üzemeltető tudja, merrefelé, milyen útvonalon sétálgat a legtöbb vásárló egy plázában, a frekventált helyszíneken álló boltoktól nagyobb bérleti díjat kérhet. Hasonlóképpen, ha az áruház menedzsmentje tudja, milyen útvonalon közlekedik a legtöbb vásárló az üzlet belterületén, magasabb polcpénzt igényelhet bizonyos sorok után. Sőt, ha a hirdető tudja, kik, mikor és hányan tekintik meg reklámját, jobban testre szabhatja a termékhirdetést. Nem meglepő tehát, hogy a marketingvonal erősítése hangsúlyos szerepet kapott a vállalat további életében.

Az Intellio megoldáspalettája jelenleg három nagy csoportra osztható fel. Az eredeti ötletből kiindulva megmaradt a biztonságtechnológiai berendezések szállítása, színre lépett a közlekedésfelügyeleti rendszer, és természetesen megjelentek a marketingpiacra szánt elemzőalgoritmusok is.

Vigyázat, Intellióval védve

A biztonsági eszközökkel kapcsolatban Kópházi János, az Intellio ügyvezető igazgatója fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a videoanalitikára igenis nagy szüksége van az őrségnek. A biztonsági személyzet ugyanis 22 perc munka után a történések 95 százalékát nem veszi észre, így a veszélyes elemek detektálását a számítógépre kell bízni. A rendszer felfogható úgy is, mint egy intelligens szenzor: a kameráknak köszönhetően képes ellopott vagy elhagyott tárgyak érzékelésére, ugyanakkor egy bizonyos terület védelmét is képes ellátni. A berendezés lelke a képen megjelenő figura felismerésében rejlik: illetéktelen behatolók érzékelése esetén például azonnal riaszt, de ugyanígy alkalmas arra is, hogy egy képzeletbeli határt átlépő személyt jelezzen és kövessen automatikusan. Az alább demonstrált megoldásokat egyébként már alkalmazzák hazánkban: jelenleg a MÁV és az Inotal alumíniumkohó rendelkezik ilyen védelemmel.


Illetéktelen személyek lencsevégen

A közlekedésfelügyeleti rendszer amellett, hogy természetesen képes megszámlálni a járműveket, leolvasni a rendszámokat és mérni az autók sebességét, alkalmas különféle szabálysértések megállapítására is. Látja például, ha valaki a leállósávban halad vagy éppen a kötelező haladási iránnyal ellentétesen közlekedik. Az Intellio intelligens kameráival hazánkban is találkozhatunk, hiszen az M0-ás autópályán 70 darab képrögzítő berendezés került kihelyezésre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények