Megjelent a Linux Mint 18 – Sarah

A magyar közösség július közepén kiadási bulit is szervez, ahol bemutatják az Linux mint 18 újdonságait, illetve kötetlenül lehet beszélgetni a közösség tagjaival.

Közös újdonságok

A Linux Mint csapata bejelentette, hogy megérkezett a Linux Mint soron következő, 18-as, Sarah névre keresztelt kiadása, mely az Ubuntu legújabb – áprilisban megjelent – 16.04-es hosszan támogatott (LTS) verziójára alapul. A Linux Mint támogatási modelljének megfelelően ez a verzió 2021-ig kap frissítési támogatást, így a hibajavítások öt éven keresztül lesznek elérhetők ehhez a rendszerhez.

X-Alkalmazások

Talán az egyik legnagyobb horderejű változás a Linux Mint 18-ban az új X-Alkalmazások megjelenítése. Az új alkalmazásokat azért készítette el a Linux Mint csapata, mert a Unity és a GNOME 3 alkalmazásokat a fejlesztőik folyamatosan az adott környezethez igazítják, így a hagyományos GTK-s megjelenést követő környezetekben kissé idegen megjelenést adnak. Itt gondolni lehet például a menük áthelyezésére vagy az eszköztárak hiányára. A fejlesztők célja tehát ezzel nem volt más, mint hogy egységes, a hagyományos GTK-s megjelenést biztosító alkalmazásokat készítsenek el a Linux Mint és egyéb disztribúciók számára. Így az alkalmazások megkaphatják a legújabb fejlesztéseket, de nem kell magukon cipelniük az Unity és a GONME 3 speciális megközelítéseit, megkötéseit és megjelenítését.

Az X-Alkalmazások a következő vezérlőelvek alapján készülnek:

  • modern eszközkészlet és technológiák használata (GTK3 és nagy felbontású kijelzők támogatása, gsettings)
  • tradicionális felhasználói felület (címsorok, menüsávok, eszköztárak)
  • működjön ahol csak lehet (általános kialakítás, asztali környezet és disztribúció-független megvalósítás)
  • tartalmazza az összes népszerű funkciót (amelyet máshol, néhány környezetben a fejlesztők eltávolítottak)
  • visszafelé kompatibilitás (lehetőleg a legtöbb disztribúción fusson megfelelően)

A Linux Mint 18 a következő X-Alkalmazásokat tartalmazza:

  • az alapértelmezett Xed a Pluma szövegszerkesztőn alapul
  • az alapértelmezett Xviewer az Eye of GNOME képnézegetőn alapul
  • az alapértelmezett Xreader az Atril dokumentum- és PDF-nézegetőn alapul
  • az alapértelmezett Xplayer a Totem videó- és zenelejátszón alapul
  • az alapértelmezett Pix a gThumb képrendezőn alapul

A GNOME, MATE és X-App alkalmazások továbbra is elérhetők a csomagtárolókból. Ezek az alkalmazások párhozamosan, egymás mellé is feltelepíthetők.

Frissítéskezelő

A Frissítéskezelő rengeteg frissítést kapott, amely egyrészt érinti a felület megjelenését és az animációkat, valamint a működést is. A Frissítéskezelő egy-egy új beállítópanelt kapott a kernelek frissítésének kezeléséhez, valamint a csomagfrissítések általános kezeléséhez is.

Új téma és megjelenés

Elkészül Sára új ruhája is, amelyet a fejlesztők Mint-Y néven építettek be a rendszerbe. Az új téma elérhető a rendszerbeállítások között a Témáknál, de alapértelmezésként továbbra is a Mint-X téma lesz beállítva. Az új trendeknek megfelelően a Mint-Y egy laposabb, plasztikusabb és letisztultabb formanyelvet használ, amely három variációban: világos, sötét és egy kevert formában (ahol a kezelőelemek sötétek, az ablakok alapvetően világosak) érhető el.

A bejelentkezési képernyő több újítás is kapott. Az egyik újdonság, hogy nem ajánlja fel automatikusan egy megadott felhasználó belépését sem, csak az általános felhasználó belépését elsőként. Több apró fejlesztés a belépési ablak minőségérzetét és sebességét javítja. Új háttérképek is érkeztek, változatos, látványos hátteret adva a munkához, szórakozáshoz.

Rendszerszintű újdonságok

  • az apt parancs továbbfejlesztése (Debián/Ubuntu parancsok támogatásával)
  • PPA eltávolítása az add-apt-repository parancs "--remove" opciójával
  • Thermald a számítógép érzékelőinek megfigyeléséhez
  • exFAT fájlrendszer támogatás (főleg digitális fényképezőgépek használóinak fontos ez)
  • Btrfs fájlrendszer támogatás
  • a Snap csomagformátum támogatása
  • nagy felbontású kijelzők továbbfejlesztett támogatása (Firefox, X-Apps és a többi Mint alkalmazás esetén is)
  • Steam, Spotify, Dropbox, és a Minecraft is könnyen telepíthető a csomagtárolókból
  • a Gufw tűzfalprogramot a Linux Mint alapértelmezetten telepíti a felhasználó gépére

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Megjelent a Wine 2.0

    Ha egy Linux-felhasználónak mégis Windows-program futtatására van szüksége, ez a szoftver segíthet.

Előzmények