Alig maradt XP a minisztériumi gépeken

Mégsem lehetetlen információhoz jutni a kormányzati operációs rendszerek kérdéskörében. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) válaszaiból kiderül, a helyzet – legalábbis az általuk kezelt géppark esetében – jobb, mint Hollandiában vagy Angliában.

Április 8-án jelent meg cikkünk Kis hazai Windows XP-(fél)körkép címmel, melyben a Microsoft eddigi legsikeresebb operációs rendszerének kiterjesztett támogatásának megszűnésével kapcsolatos állami átállás körülményeiről is szerettünk volna információkat közölni, de akkor nem jártunk sikerrel.

„A Windows XP támogatásának megszüntetése nem érte váratlanul a NISZ Zrt.-t. A társaság és a Microsoft Magyarország Kft. között folyamatos az együttműködés, így már jóval a támogatás megszűnése előtt elkezdődött a felkészülés az XP kivezetésére” – írják kérdéseinkre ma küldött válaszukban. „Ehhez meg kellett teremteni a szükséges szoftver és hardver környezetet, meg kellett vizsgálni a Windows XP kiváltásának hatásait, valamint ki kellett dolgozni az átmenet kezeléséhez szükséges folyamatokat. A korai felkészülésnek köszönhetően az eszközök cseréjét folyamatosan és ütemezetten” hajtották végre.

A váltáshoz szükséges kereteket az Új Széchenyi Terv keretén belül az EKOP (Elektronikus Közigazgatás Operatív Program) Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer Kialakítása megnevezésű projekt adta, ebben a NISZ 350 mobil- és 2 640 asztali munkaállomást cserélt le a minisztériumokat kiszolgáló kormányzati informatikai rendszerben. Ez a folyamat még tavaly, 2013 novemberében lezárult. „Az eszközök cseréjét az elavult hardver- és szoftverkörnyezet indokolta. Az eszközöket újabb, a gyártó támogatását bíró operációs rendszerrel” telepítették. Arra a kérdésünkre nem válaszoltak, hogy melyik ez a rendszer.

Közel tízezer munkaállomást kezelnek közszolgáltatási szerződés keretében a NISZ munkatársai a 309/2011. (XII.23.) kormányrendeletnek megfelelően, mely a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat szabályozza.

A projekt keretében az NFM, NGM, KIM, EMMI, BM, VM részesült új eszközökben, tudtuk meg a NISZ-től. Válaszaikból kiderül, hogy mára kevesebb, mint 100 általuk kezelt munkaállomáson fut Windows XP, „ezeket – átmeneti időszakra – olyan speciális célszoftverek működtetése miatt tartották meg, amelyek csak ebben a környezetben működnek megfelelően”. Természetesen kíváncsiak voltunk, hogy milyen célszoftverek akadályozzák a váltást: „eszközgazdálkodással összefüggő vonalkód-olvasó szoftver indokolja az operációs rendszer fenntartását”, tudtuk meg a kommunikációs osztálytól.

A maradék 100 érintett eszközön is sor kerül majd az operációs rendszer cseréjére, a tervek szerint az év végéig teljesen eltűnhet az XP a NISZ által kiszolgált munkaállomásokról.

Azóta történt

  • EDR-projekt: jöhetnek az új bázisállomások

    A szolnoki és fehérvári központok modernizációjával megnőtt a kapcsolóközpontok kapacitása, ami lehetővé teszi, hogy új bázisállomásokat integráljanak az EDR-hálózatba.

  • Felgyorsulnak az állami IT-hálózatok

    November végén zárul a kormányzati intézmények telephelyein a végberendezések modernizációja, amelyben a NISZ Zrt. uniós támogatással cserélte korszerűbbekre az állami intézmények hálózati berendezéseit.

  • Egymilliárdba kerül a Neptun átalakítása

    Az állam a közoktatásba is bevezeti az eddig csak a felsőoktatásban működő rendszert, ám az implementációt meg kell fizetni.

Előzmények

  • A kiberrendőrök is a Windows XP lecserélésére buzdítanak

    Az európai kibervédelmi szervezet roppant kockázatosnak tartja a váltás elmulasztását, így vagy frissítésre, vagy pedig körültekintő használatra kérik a felhasználókat.