A kiberrendőrök is a Windows XP lecserélésére buzdítanak

Ahogy közeledik április 8., a Windows XP támogatásának megszűnési határideje, a Microsoft mellett mind több szervezet figyelmezteti a felhasználókat, hogy váltsanak másik, támogatott operációs rendszerre. Legutóbb az Europol kiberbiztonsági szervezete, az EC3 (European Cybercrime Centre) adott ki erről tájékoztatót és közleményt.

A kampány oka – ahogy az IT café is számtalanszor beszámolt róla –, hogy a támogatás megszűnése a biztonsági frissítések elmaradását is jelenti (a legtöbb esetben; emellett a malware elleni védelem még egy évig él), és mivel a Windows XP összességében még mindig a második legnépszerűbb rendszer, a további használat kockázata nemcsak az adott felhasználókat érintheti, hanem másokat is, akikkel kapcsolatba kerülnek. Az EC3 külön kiemeli, hogy fokozattan nagy veszélynek lesznek kitéve az intézményeknél és cégeknél használt operációs rendszerek.

Az Europol kibervédelmi egysége egyébként már egy éve kampányol a váltás mellett, de tudják, hogy még mindig nagyon sok helyen, köztük nagyon sok hivatalban és vállalatnál futnak még az XP-k. A holland kiberfőnök, Wil van Gemert egy nyilatkozatában elmondta, hogy megértik, hogy kompatibilitási problémák vagy pénzhiány miatt sokan nem tudnak váltani, őket viszont arra kérik, hogy legalább szeparálják az XP-ket, korlátozzák a hozzáférést azokon a kényes adatokat tartalmazó számítógépeken, amelyeken kénytelenek egy ideig még a Windows XP-t használni.

A közlemény kiemeli, hogy különösen nagy veszélyt jelent az, hogy a crackerek elemzik majd a támogatott verziók frissítéseit, és próbát tesznek az XP-ken, hogy vajon a javított rések abban is megtalálhatóak-e. Ha igen, az nagy gond, hiszen a Microsoft a régi rendszerre már nem adja ki ezeket a foltokat.

Azóta történt

  • Surface Próval az XP leváltásáért

    A Microsoft nem csak a biztonsági kockázattal kampányol az XP utáni operációs rendszereiért, most egy elég komoly akcióval is igyekszik felrázni a 13 éves rendszerhez ragaszkodó ügyfeleit.

Előzmények

  • Továbbra sem hajlandó kihalni az XP, sőt

    Bár a Microsoft mindent megtesz a 2001-ben megjelent operációs rendszer lecseréléséért, egy kicsivel megint többen használják. A támogatás néhány héten belül megszűnik.

  • Nem maradnak védtelenül az ATM-eken futó XP-k

    A beágyazott operációs rendszerrel működő automatákon nem kell azonnal 8.1-re váltani, még évekig élvezhetjük a terméktámogatás előnyeit.