30 ingyenes JavaScript lecke karácsonyra

A kanadai származású tanár minden napra videóval és egyéb segédanyagokkal készült. Ingyenes kurzusával háláját fejezi ki az őt támogató közösségnek.

Ingyenes, harminc napos (harminc leckéből és feladatból álló) JavaScript kurzust hirdetett a kanadai tanár, Wes Bos. A JavaScript30 Challenge azoknak szól, akik számára nem ismeretlen a programnyelv, de kezdőtől haladóig a legtöbb fejlesztőnek, dizájnernek rejteget tanulnivalót a kezdeményezés.

A harminc oktatóvideóból és a kapcsolódó fájlokból álló csomag minden napra olyan kihívásokkal szembesíti a résztvevőket, melyeken keresztül megértik, hogyan és miért érdemes egy-egy megoldási módot alkalmazni az adott problémákra.


[+]

A csomaggal Bos mintegy 300 órát dolgozott, de úgy érzi, az eddigi támogatóira alapozva most vissza is kell adnia valamit a közösségnek. Azt sem rejti véka alá, hogy abban bízik, lesznek olyanok, akik a JavaScript30 elvégzése során kapnak rá a stílusára, a jövőben pedig ők is fizetős ügyféllé válnak.

Azóta történt

  • Alapjog az 50Mbites internet Kanadában

    Korlátlanság, 10 Mbites feltöltési sebesség és a mobilhálózat fejlesztése is szerepel a karácsonyi csomagban. 750 milliós keretre lehet pályázni.

Előzmények

  • Elindult az Online Akadémia

    Az egyes kurzusok áttekintik az e-közigazgatás, a digitális gazdaság, az adatvédelem aktuális kérdéseit, a digitális írástudás fő jellemzőit, valamint a programozás alapjaiba is bevezetnek.

  • Törvénysértő, amit a kanadai hírszerzés csinál

    A szövetségi bíróság szerint nem tárolhatnának tízéves adatokat, ráadásul egyre több esetben engedély sem kell az információszerzéshez.