Nem hívta meg Oroszországot a nagy kiberbiztonsági találkozójára Amerika

30 ország lesz jelen az Amerika által összehívott virtuális találkozón, de a tájékoztató szerint Oroszországot erre nem hívták meg.

Az amerikai kormány közleményben jelezte, hogy nem hívta meg Oroszországot arra a 30 országot érintő virtuális találkozóra, amelyen a kiberbiztonság, a kiberbűnözés és a zsarolóvírusok lesznek a témák.

Hozzátették azt is, hogy sok kiberbiztonsági szakértő hangoztatja, számos zsarolóvírus-banda Ukrajnában és Oroszországban működik. A találkozó 2 napos lesz, 6 szakaszból áll majd, és többek között a kriptopénzek zsarolótámadásban való használatára is kitér majd a kiberbűnözők kiadatása, a diplomáciai fellépés és az ellenállóság fokozása mellett.

Az USA mellett India, Ausztrália, Németország és Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Brazília, Mexikó, Japán, Írország, Ukrajna, Izrael, a Dél-afrikai Köztársaság és az EU képviselői is ott lesznek.

Az amerikai közleményben kitértek arra is, hogy bár ide nem hívták meg Oroszországot, aktívan egyeztetnek velük is, közvetlen módon. Hozzátették, hogy konkrét kiberbűnözőkről is osztottak meg Oroszországgal információkat, az orosz vezetés pedig megtette az első lépéseket a problémák felszámolására.

Hangsúlyozták továbbá a nemzetközi együttműködés és fellépés fontosságát, a kiberbűnözők felelősségre vonását, a zsarolóvírusokkal való harcot, továbbá az állampolgárok védelmét.

Azóta történt

Előzmények