Az Invitel felvásárolja az Eurowebet

Az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. 30 millió dollárért megvásárolja az Euroweb Internationaltől két leányvállalatát, az Euroweb Internetszolgáltató Rt.-t és az Euroweb Romania S.A.-t. Mint a felek közleményéből kiderül, a tranzakció feltétele a cégek adósságmentessége, de az ügyletet az Euroweb-részvényeseknek és a Gazdaság Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia. Az Euroweb International a közép- és kelet-európai üzleti tevékenységét a nyáron felvásárolt – s azóta kizárólagos tulajdonában lévő – leányvállalatán, a Navigator Informatika Rt.-n keresztül folytatja.

Az Invitel vezérigazgatója, Martin Lea a bejelentés kapcsán elmondta: „Izgalmas lehetőség számunkra az Euroweb erős internet- és hírközlési üzletágát Magyarországon az Invitel már így is erős termékpalettájához hozzáadni. Ez mutatja az Invitel elkötelezettségét az iránt, hogy az ügyfeleknek teljes körű szolgáltatást nyújtson a hagyományos koncessziós területein belül és azokon kívül. Szintén örömünkre szolgál a gyorsan növekvő romániai piacra történő belépés, ahol az Euroweb a közelmúltban is jelentős sikereket ért el, így Románia 2005 legjobb internetszoláltatójává választották meg.” Az Euroweb vezérigazgatója, Törő Csaba hangsúlyozta, hogy a két internetes lányvállalat értékesítésének lezárásával egyidejűleg a menedzsment tapasztalatainak hasznosítására alkalmas új lehetőségek után kutat a vállalat.

Azóta történt

  • Invitel–Euroweb: egyesült erővel

    A napokban hivatalosan is lezárult az a folyamat, amelynek során az Invitel megvásárolta az Euroweb Zrt.-t és az Euroweb Romaniát.

  • Erősít a Navigator

    A Minor Rendszerháztól igazolt kereskedelmi és marketing vezérigazgató-helyettest az erőforrás-kihelyezésben utazó vállalat.

Előzmények