Mobilcéggel állna össze az Invitel?

Az Invitel Távközlési Rt. a 2003-as névváltoztatást követően jelentősen erősíteni tudta pozícióit mind az internet, mind a hangátvitel területén – mondta el a társaság tegnapi sajtórendezvényén Zsembery György marketing-vezérigazgatóhelyettes. Az Invitel árbevételének legnagyobb, több mint 60 százalékos része továbbra is a lakossági piacról származik, az állandósult létszámú kis- és középvállalati szektor pedig körülbelül a forgalom negyedét generálja. Az árbevétel fennmaradó része a nagykereskedelmi hangforgalomból származik, ahol az Invitel a piacvezetők között foglal helyet. A cég 2004-ben 45 milliárd forint forgalmat ért el, az idén ezt minden bizonnyal sikerül meghaladniuk és jövőre is növekedési kilátások elé néz a vállalat.

A cég olyan szolgáltatási csomagok piacra dobását fontolgatja, amelyben a hangátvitel- és az ADSL-szolgáltatás együtt szerepel. Ennek egyik mellékága lehetne, amikor a hangátvitel már nem a hagyományos módon, hanem internet protokoll (IP) alapon érkezne. Ennek elterjedéséhez jó alapot adhat, hogy saját területén 90 százalék feletti az ADSL lefedettség. Emellett az Invitel dolgozik azon, hogy a jövőben olyan alternatív szolgáltatási csomagot tudjon nyújtani, amely mind a vezetékes, mind a mobilkommunikációs szolgáltatásokat tartalmazza.

Az ügyfélgyarapodással elégedett a társaság, a T-Com lakossági területeiről egyre gyorsuló ütemben szereznek megrendelőket. Eddig 54 ezer ügyfelet tudtak a maguk oldalára állítani, de ez a szám fél év múlva elérheti a százezret is, ha a növekedés dinamikája nem csökken. Ezek az adatok már "nettó" ügyfeleket jelentenek, vagyis már beleszámolták azokat, akik korábban az Invitel kliensei voltak és lemorzsolódtak. A lakossági előfizetők száma megközelíti a félmilliót, az üzleti területen mintegy 20 ezer vállalkozás tartozik az Invitelhez.

Azóta történt

Előzmények