Veszélyes a vonatokon működő wifi?

Az országban közlekedő nagy sebességű vonatokon működő wifiszolgáltatás kikapcsolását követeli a legnagyobb olasz fogyasztóvédelmi szervezet. A Codacons a szokatlan kérést azokra a sugárterhelési mérésekre alapozza, melyeket két szerelvényen mértek a szakembereik.

A méréseket egy, az állami vasúttársaság, a Trenitalia egyik, Milanóból Rómába közlekedő Frecciarossa járatán, illetve az NTV nevű vállalat idén tavasszal elindított nagy sebességű vasútjának, az Italónak egyik, óránként akár 360 kilométeres sebességgel közlekedni képes szerelvényén végezték. Az adatok szerint a kocsikban a mágneses és elektromágneses tér jelentősen túllépte a törvényben meghatározott határértékeket, és így potenciális egészségügyi kockázatot jelent az utasok és különösképpen a gyerekek számára. Az állami gyorsvasút esetében a maximumnál 588, az Italo esetében pedig 6800 (sic!) százalékkal magasabb sugárzási értékeket mértek – áll a Codacons közleményében.

A szervezet az eredményekről tájékoztatta az érintett vasúttársaságokat, és egyben beadvánnyal fordult a környezetvédelmi és egészségügyi minisztériumhoz, valamint a környezetvédelmi hivatalhoz. Ebben a törvényi határértékek betartását biztosító lépések meghozatalát, illetve az egészségügyi kockázatot jelentő fedélzeti wifihálózatok lekapcsolását kérik.

Azóta történt

Előzmények