A Disney már 2016-ban rájött, hogy hamis felhasználókkal van tele a Twitter

Bob Iger, a Disney előző vezérigazgatója szerint már 2016-ban tudták, hogy a Twitter-felhasználók jelentős része nem valódi.

Érdekes kijelentéseket tett Bob Iger, a Disney előző vezérigazgatója. A napokban elmondta: már 2016-ban rájöttek, hogy a Twitter felhasználóinak jelentős része nem valódi (akkortájt mérlegelte a cég a közösségi hálózat felvásárlását).

Állítólag a két cég igazgatótanácsa már tárgyalásokba kezdtek, amikor a Twitter közreműködésével a Disney rájött, hogy a felhasználók jelentős része (de nem a többsége) hamis. Iger rögtön leértékelte a céget, jegyezte meg.

Azt nem közölte Iger, hogy mit jelent a jelentős rész, a Twitter azóta is ragaszkodik hozzá, hogy a monetizálható, napi szintű felhasználók kevesebb mint 5 százaléka bot vagy spamfiók.

Iger szavai befolyásolhatják a pert, amely Elon Musk és a Twitter között húzódik, utóbbi 44 milliárd dolláros felvásárlásáról, amelytől visszatáncolt Musk. Szerinte a Twitter nem megfelelő képet festett a spam- és botfiókok kapcsán, az október 17-én induló tárgyalás során pedig a Twitter egyik szivárogtatójának szavai is befolyásolhatják az ügy kimenetelét.

Azóta történt

Előzmények