Összeesküvés-elmélet miatt pereli a Twittert egy holland város

Egy kisebb holland város támadta meg a Twittert a bíróságon, követelve, hogy vegyék le a hozzájuk kötődő összeesküvés-elméleteket a platformról.

A Twitter sem ússza meg a közösségi médiával szembeni hadjáratot, ennek részeként pedig nemrég egy kis holland város is beperelte: azt követelik, hogy a Twitter távolítson el minden bejegyzést a városhoz kötődő összeesküvés-elméletekről, konkrétan egy feltételezett, sátánimádó pedofil csoportról, amely állítólag 1980 óta tevékenykedik a városban.

A körülbelül 35 ezer fő lakosságú Bodegraven-Reeuwijk városával kapcsolatban 2020 óta terjesztenek a vádak szerint alaptalan történeteket, például gyermekgyilkosságokról – a történetek fő megosztója (három ember terjesztette a történeteket) azt állítja, személyes szemtanúja volt sok esetnek.

A beszámolók nyugtalanságot váltottak ki a városban, a temetőket is sokan látogatták, véletlenszerű sírokra virágot helyezve, hogy megemlékezzenek a sátánisták vélt áldozatairól.

A Twitter nem hajlandó nyilatkozni az ügy kapcsán. A bíróság egyébként a fentebb említett „szemtanú” számára már tavaly elrendelte minden kapcsolódó online tartalmának törlését, de sokan osztják meg a régebbi történeteit. A városvezetés szerint ha az összeesküvés-elméletek gyártói nem állnak le, akkor a platformoknak kell tenniük valamit. Július óta többször kérték a Twittert, hogy tegyen valamit, de választ nem kaptak a cégtől.

A történetek terjesztői börtönben vannak, többek között uszítás, felbujtás, halálos fenyegetések miatt – a holland miniszterelnököt is megfenyegették például.

Azóta történt

Előzmények