Drágák, ráadásul rövidesen elavulnak a Blu-ray lejátszók

Hiába a Sony Electronics elnök-vezérigazgatójának a vásárlók számára pozitív üzenetet hordozó múlt heti nyilatkozata, ahelyett, hogy csökkenne az asztali Blu-ray lejátszók ára, a tengerentúli boltokban kapható készülékek túlnyomó része sosem volt még olyan drága idén, mint most. Legalábbis erre a következtetésre jutott a TG Daily a pricegrabber.com internetes árgyűjtő segítségével, egyszersmind rámutatva, hogy aki jó ár/teljesítmény mutatójú asztali Blu-ray lejátszót akar magának, az vagy várjon, vagy vegyen egy PlayStation 3-at.

Bár elemzők és szakértők egybehangzóan állítják, hogy a HD DVD felett aratott győzelem egyelőre nem garancia arra, hogy a Blu-ray lemezzel kiüti a nyeregből a DVD-t a Sony és érdekszövetsége, ehhez a lehető leggyorsabb ütemben és nagy mértékben árakat kell csökkenteni, a gyártók kevés kivételtől eltekintve inkább emelték áraikat az elmúlt hetekben. Van olyan lejátszó (a Sony BDP-S300), mely most átlagosan csaknem száz dollárral drágább, mint január első hetében, amikor még úgy tűnt, a HD DVD és a Blu-ray csatája évekig elhúzódhat.

De nem csak a Sony termékek árai emelkedtek, a Samsung, a Sharp és a Panasonic legolcsóbb asztali készülékei is drágultak, a pricegrabber.com szerint egyedül az LG multiformátumú BH200-asa olcsóbb, mint januárban – de még ez is drágult az utóbbi két hétben. Összességében minden népszerűbb Blu-ray lejátszó ára emelkedett a januári állapothoz képest, az átlagár most körülbelül 400 dollár, azaz éppen annyi, mint amennyibe egy Blu-ray filmek lejátszására is képes PlayStation 3 kerül.


Sony BDP-S550: ötszáz dollárért mindent tud majd...

A jelenlegi lejátszóválaszték ellen nem csak a magas árak szólnak: könnyen elképzelhető ugyanis, hogy az év második felében megjelenő Blu-ray filmek egyes online, interaktív bónusztartalmaival nem tudnak majd mit kezdeni ezek a készülékek. A Sony és a Blu-ray Disc Szövetség jelenleg gőzerővel dolgozik a 2.0-s verziójú Blu-ray profilon, mely mindezekhez utat nyithat, feltéve, hogy az asztali lejátszó hardverszinten fel van készítve az extra funkciók elérésére, azaz elsősorban tud-e csatlakozni az internetre, illetve rendelkezik-e a tartalmak lokális tárolásához szükséges kellő kapacitású háttértárral.

Az új profilnak megfelelő lejátszók közül kettőt már be is jelentett a Sony: az év közepén megjelenő BDP-S350 és az ősszel érkező BDP-S550 egyaránt ismeri majd az új rendszert. Mindemellett annyi biztosan tudható, hogy a PlayStation 3 konzolgépek később, firmware-frissítés útján kompatibilisek lesznek a 2.0-s Blu-ray profillal.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények