Jövőre megfeleződhet a Blu-ray lejátszók fogyasztói ára

Bár a formátumháborút megnyerte, szakértők és iparági elemzők egybehangzó véleménye szerint több előfeltételnek is meg kell felelnie a Blu-ray szabványnak ahhoz, hogy a DVD sikertörténetét megismételhesse, és végül az előző generáció nyomdokaiba lépjen mind a filmipar, mind a számítógépes adattárolás területén.

Az egyik ilyen feltétel szerint az asztali Blu-ray lejátszók árát látványosan csökkenteniük kell a gyártóknak, a jelenlegi készülékek 4-500 dolláros induló árszintjük miatt ugyanis távolról sem tekinthetők tömegterméknek. A Blu-ray szabvány létrehozójánál, egyben legbefolyásosabb támogatójánál, a Sonynál, úgy tűnik, felismerték ezt a problémát, jóllehet a HD DVD mindenki számára nyilvánvaló bukása után a japán multi és szövetségesei elméletileg már nincsenek többé versenykényszerben. A vállalat illetékes vezetőjének nyilatkozatából viszont egyebek mellett kiderül, hogy a Sony, illetve a Blu-ray Disc Szövetség az idő előrehaladtával fokozatosan, több lépcsőben csökkentené a készülékek árát.

„Nem hinném, hogy idén elérjük a 200 dollárt, talán jövőre (…) idén 300 dollár alá szeretnénk nyomni az árakat” – vázolta fel az árcsökkentés mértékét és várható menetrendjét Stan Glasgow, a Sony Electronics elnök-vezérigazgatója egy interjúja során. A Blu-ray lejátszók közül az egyik legolcsóbb, legsokoldalúbb megoldás ma a Sony PlayStation 3 konzolgépe, mely jelenleg 400 dollárért szerezhető be a tengerentúlon.


Sony BDP-S550: még drága mulatság

Ugyanennyibe kerül majd a gyártó BDP-S350 típusú lejátszója is, melyet drágább testvérével a BDP-S550-nel egy időben mutattak be február végén, kereskedelmi forgalomba azonban csak a nyáron illetve ősszel kerülnek. Mindkét új lejátszó támogatja majd a legújabb, 2.0-s verziójú Blu-ray profilt, azaz kellő mennyiségű háttértárral rendelkeznek, képesek elérni az internetet és támogatják a kép a képben funkciót is.

Glasgow világossá tette, hogy az olcsóbb Blu-ray lejátszók nem az általában kedvezőbb árú termékeikről ismert távol-keleti gyártók kínálatában fognak megjelenni, ezeknek ugyanis mindeddig nem adta ki a technológia licencét a szabvány tulajdonosa. Asztali Blu-ray lejátszót jelenleg kizárólag nagy szórakoztatóelektronikai multik gyártanak, így a Sony mellett többek közt a Matsushita (Panasonic), a Samsung, az LG és a Pioneer választékában találhatók meg ezek a készülékek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények